| Hírek : Kaukázusi rokonnépünk, a karacsájok tragédiája |
Kaukázusi rokonnépünk, a karacsájok tragédiája
2013.11.08. 00:02
1956-ban November 4-én indult el hajnalban a Szovjet invázió a magyar forradalom ellen. Azonban a november elejei napok nem csak hazánk számára jelentik a kommunista rémuralom és a szovjet terror elleni harc megemlékezéseinek évfordulóját, hanem több kaukázusi rokon népnek is sötét dátumot jelentenek e napok. November 2-án kezdődött meg a sztálini Szovjetunióban a karacsáj nép kitelepítése a kaukázusi hazájukból. Alább olvashatunk egy kis összefoglaló írást a karacsáj rokonainkról és kálváriájukról. Karacsáj – Cserkeszföld
Az orosz tagköztársaság Grúziától északra a Kaukázus északi vonulatain terül el. A karacsájok valójában a balkárok közeli rokonai, de a két nép külön országban él. A karacsáj nyelv a török nyelvek kipcsak ágához tartozik. A nép megnevezése valószínűleg a fekete patak szóösszetételből származhat.
A Karacsájok a köztársaságon belül a Kubán folyó felső folyása mentén és attól délre élnek. Kisebb számban Törökországban is laknak. Összlélekszámuk nem éri el a 200 ezer főt. Feltehetően a karacsájok etnogenezisében a hun birodalom utódnépei vehettek részt. Kiemelten bolgárok és kipcsakok, valamint a török és a kaukázusi népeken kívül iráni etnikumok – leginkább alánok – is alakították a kialakuló karacsáj népet. A muzulmán vallásuk ellenére, a sámánisztikus őshitük a 20. század elején is tartotta magát, sőt e vallásuk nyomai a mai napig élnek hiedelemvilágukban. Népzenetudósaink a karacsáj népzenét igen közeli rokonságúnak tartják a magyar népzenével, ezért számos adatgyűjtő expedíciót szerveztek a karacsájok földjére.
A turáni (urál-altáji) rokonnépünk ma az autonóm cserkesz-karacsáj területen él. Az oroszok 1828-ban hódították meg ezt a területet. 1922-ben autonóm körzetté alakult hazájuk, de a második világháború alatt a németekkel való kollaboráció vádja miatt a karacsáj népet embertelen körülmények között kitelepítették szülőföldjükről.
A karacsájok deportálása
A szovjet kormány a második világháború alatt sok – a Szovjetunió területén élő – őslakos nemzeti kissebséget kollektív bűnössé nyilvánított, főként azzal a váddal, hogy együttműködtek a benyomuló német csapatokkal. 1943 novemberében kezdődött meg a karacsáj nép kálváriája. 1943 novembere és 1944 vége között több mint 1 millió karacsájt, balkárt, kalmüköt, bolgárt, csecsent, ingust, hemcsit és meszhet törököt deportáltak főként Szibériába, Kazakisztánba és Kirgizisztánba. 1941 és 1945 között a szovjet deportálások számmutatói a következőképpen alakultak a Kaukázus és a Krím térségéből: 407 690 csecsen, 202 000 krími tatár, 134 270 kalmük, 92 070 ingus, 86 000 török, 75 740 karacsáj, 42 660 balkár, 37 000 bolgár nemzetiségű lakost deportáltak.
A karacsáj deportálás azért volt különösen fájdalmas a kis kaukázusi népnek, mert a szovjet biztonsági szervek gyakorlatilag a teljes népet kitelepítették a német csapatok visszavonulása után. A halálozási statisztika a karacsájok esetében mutatta a legelszomorítóbb képet, ugyanis a számadatok szerint lakosságszámukhoz viszonyítva közülük halt meg a legtöbb áldozat a kitelepítések során. A karacsáj nép 36%-a, a balkárok 26%-a és a csecsenek 22%-a halt bele a deportálásba. A kitelepített kaukázusi népek csak 1957 után térhettek vissza hazájukba. A deportálások különösen kegyetlenül zajlottak le. A túlélők visszaemlékezései szerint teljesen lezárt vagonokba kényszeríttették őket, ahol az éhínség és a levegőtlenség miatt tömegesen haltak meg az emberek. Sokakat valamilyen betegség vitt el, hiszen enni és inni szinte semmit nem kaptak. Az új lakóhelyükön is elviselhetetlen körülmények között laktak, ahol a megmaradt deportáltak újabb negyede halt meg.
Különösen gyomorforgató eljárás volt a kommunista szovjet vezetés részéről, hogy a Vörös Hadsereg kaukázusi származású tisztjeit második világháborút után szintén deportálták. Erről a tényről kommunizmus áldozatait kutató történészek legújabb kutatásai adnak tanúbizonyságot. Az NKVD iratok feldolgozása során kiderült, hogy 1945-ig a szűken vett Kaukázusból 602 ezer embert deportáltak, ez a számadat az 1943 novemberétől 1944 végéig kitelepített – érintett kaukázusi köztársaságok – lakosságát fedi le. Azonban 1945 végére a kaukázusi deportáltak száma 609 ezerre emelkedett, ugyanis a Szovjetunióért végigharcolt háború után a Vörös Hadsereg nemzetiségi tisztjeit is a kitelepített népük után szállították Szibériába, Kazakisztánba és Kirgizisztánba.
Sztálin halála után térhettek csak vissza a megmaradt őslakosok a szülőföldjükre a Kaukázusba. Azonban a földjeik már más tulajdonban voltak, hiszen a deportáltásuk ideje alatt (17 év) nagyon sok oroszt telepítettek a szovjet tagköztársaságokba.
Emlékezzünk november elején a magyar forradalom és szabadságharc hőseire. Egyben tisztelegjünk a kaukázusi rokon népeink áldozatainak emléke előtt is.
kurultaj.hu
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
