MIÉP Ifjúsági Tagozat - Hivatalos oldal

 

Regisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom


A MIÉP programja
Párttörténet
Szervezetek
Elnök
Elnökség
Örökös elnök
Képviselőink
Képtár
Filmtár
Ifjúsági Tagozat
Tagfelvétel
Hírek
Választás 2014

     

 
Facebook oldalunk



Kattintson a képre!

 
Honlapjaink

 

MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEMIÉP B-A-Z MEGYE

 
Hírek
Hírek : Márciusban újrakezdjük?

Márciusban újrakezdjük?

  2013.10.29. 15:35

A székelyek vonulását kezdeményező, szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) várja a román kormány válaszát, és azt, hogy tárgyalásra hívják Bu­karestbe az SZNT, a székelyföldi önkormányzatok, a magyar pártok képviselőit. „Csak rajtuk áll, hogy jövő március 10-én Marosvásárhelyen a Székely Szabad- ság Napja megemlékezés lesz, vagy egy még nagyobb demon- stráció” – mondta el a Háromszéknek Izsák Balázs, az SZNT elnöke.


Izsák Balázs hangsúlyozta: tartaniuk kell magukat a menetelés kiáltványának szövegéhez, be kell bizonyítaniuk, hogy a párbeszéd hívei. Az SZNT a menetelésen részt vevő 120 ezer ember nevében levelet küld a kormánynak, amelyben összefoglalják a székelyföldiek követeléseit, ám most már egyértelműen a bukaresti vezetőkön múlik, hogy lesz-e alkalom az egyeztetésre. Addig nem helyes újabb tüntetést kilátásba helyezni, amíg nem adunk esélyt a párbeszédre – fogalmazott.

Izsák Balázs azt is elmondta, hogy más szempontokat is figyelembe kell venni, egy nagy­méretű demonstrációt nem lehet néhány nap, hét alatt megszervezni. A márciusi 10-i marosvásárhelyi tiltakozást decemberben kezdték szervezni, a mostani menetelés előkészületei pedig már tavasszal megindultak, augusztus elején jelentették be, és azóta folyamatosan dolgoztak sikerén. Emlékeztetett: a katalánok évente egyszer, szeptember 11-én vonulnak utcára, akkor azonban hatalmas, milliós tömegben. Azon a napon mindent ennek rendelnek alá, és mindenki ott van.

Az SZNT elnöke elmondta, határidőt nem szabnak a román kormánynak, de ha semmibe veszik a székelyek nagy menetelésének párbeszéd-üzenetét, akkor jövő év márciusában újabb, talán még ennél is nagyobb tiltakozó megmozdulásra számíthatnak. „Ha vannak olyanok, akiknek most hiányérzetük volt, mert nem érezhették a 120 ezres tömeg súlyát, nem kiálthatták világgá mindenkivel együtt, hogy autonómiát akarunk, megtehetik majd következőkor, amikor nem menetelés lesz, hanem egy más tüntetési forma” – mondotta Izsák Balázs.

erdély.ma
 

 
Keresztény és magyar


 
Képviselőjelöltjeink

Budapest
12. OEVK: Dr. Oláh Lajos

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
4. OEVK: Soltész Imre István
7. OEVK: Vass József

Csongrád megye
4. OEVK: Tóth Ernő

Győr-Moson-Sopron megye
3. OEVK: Fodor Zoltánné

Hajdú-Bihar megye
2. OEVK: Dr. Nagy Attila

Nógrád megye
1. OEVK: Kürti István

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

1. OEVK: Kádár János
2. OEVK: Nagy Tibor Barnabás
3. OEVK: Kulcsár Mária
4. OEVK: Jenei Ferenc
5. OEVK: Balogh Pál
6. OEVK: Fekete Edit Klára

Vas megye
2. OEVK: Danka Lajos

 

 

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.