MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYE

Az 1956-os évben az októbervégi napokban – ahogyan idén is – az évszakhoz képest szokatlanul kellemes, a nyár végét idéző derült idő volt. A Kossuth Rádió hajnali 4óra 35perckor megkezdte adását. A „Vidáman, frissen” c. reggeli, zenés műsorban felhangzott Vincze Ottó: Mind csalfák a lányok című dala. A Szabad Nép aznapi vezércikke „Új tavaszi seregszemle” címmel az egyetemeken, főiskolákon megsokasodó hallgatói gyűlésekről tudósított. A diák összejöveteleket a lengyelországi események hatásának tulajdonította. Valami volt a levegőben. A Magyar Rádióban fölveszik Boros Ida előadásában a „Honvágydalt”, amely rövidesen a disszidensek himnusza lesz. Szolidaritásuk jeleként az egyetemisták néma tüntetést szerveznek a Lengyel Nagykövetség elé. A Szabad Ifjúság leközli Tóth István „Közért” dolgozó írását, aki élesen bírálja Rákosi politikáját, valamint tudni véli, hogy a Szovjetunió béli gyógykezeléséről már vissza sem tér a nép gyűlölt vezetője. Gerő, az MDP küldöttség élén visszatér Budapestre és szinte azonnali ülésbe kezd a párt kibővített bizottsága élén. Kezdetét vette valami, ami visszafordíthatatlan. Valami érezhető volt. Valami új, valami más.

Ma, 2013. október 23.-án az 1956-os Forradalom és szabadságharc 57. évfordulóját ünnepeljük. A mai nap az emlékezeté. Emlékezünk azokra a hősökre, akiknek neveit ismerjük és azokra a névtelenekre is, akik névtelenek maradtak napjainkig. Keserűen vesszük tudomásul, hogy lassan halad a névtelen hősök azonosítása, miként azt is, hogy a névtelen hősök, – mert olyanok is voltak és hál’ Istennek még vannak is közöttünk - akik egészen a rendszerváltásnak csúfolt esemény bekövetkeztéig megszenvedték a közvetlen, a közvetett, vagy éppen csak, hogy rájuk fogott állítólagos tetteiket. Sajnos, e helyütt azokról is szólnunk kell, akik tevékenyen árulták el, majd büntették meg a szabadságra vágyó, a szabadságot, a semleges Magyarországot, mint államot rövid időre kiharcoló szabadságharcosokat, férfiakat, nőket és bizony gyermekeket is. Még ma is élnek olyanok közöttünk, akik nyíltan megtagadva hazájukat, befogadó nemzetüket, honfitársaikat, múltjukat és jelenüket, gyermekeik jelenlegi, talán unokáik jövőbeni boldogulásának helyszínét, hőseit, mártírjait és azok tetteit szemrebbenés nélkül becsmérlik, letagadják. Vannak olyanok, akikre nem sújtott le a Magyar igazságszolgáltatás, pedig hét évvel ezelőtt megrendítették, sárba tiporták az állampolgárok nyugodt élethez, ünnepléshez való jogát, igazság- és biztonságérzetét.  Azok a gazemberek az akkori, nyilvánvaló aljasságaikat letagadják, esetleg fennhangon hirdetik, talán még büszkék is rá. Alkalmankénti reakciójuk mindössze attól függ, hogy éppen milyen körben adnak számot tetteikről. Olyanok is vannak közöttünk, akik Október 23.-át a külső felbujtók által megrendelt, támogatott zavarkeltésre, mintegy politikai célzattal használták, használják fel. Természetes, hogy egy forradalom ünnepe, egy Nemzeti Ünnep politikai eszközöktől ma már nem mentesülhet, hiszen a múltban, és a jelenben is ilyenkor gyűltek, gyűlnek össze a nagyobb tömegek egy-egy ünnepi rendezvényen. Ez az őszi ünnep mintegy megfelelő, kézenfekvő alkalom arra, hogy az állami, önkormányzati rendezvények után a politikai pártok, mozgalmak, szervezetek is megemlékezzenek a sajátjaik körében. Jövő tavasszal választások lesznek, és ezek a választások nem lesznek mentesek ármánytól, csavaroktól, tekervényektől. Vannak, akiknek nem feltétlen az ünneplés, a megemlékezés a céljuk, és ennek bizony már jó előre hangot is adtak. Lehet, hogy kezdetét veszi valami. Talán, valami visszafordíthatatlan. Valami új, valami más.

Október 23-án minden évben álljunk meg egy kicsit. Jó alkalom kínálkozik arra, hogy 1956 forradalma kapcsán, esetleg hiányos történelmi ismeretünket bővítsük. Alkalom arra, hogy a hozzánk közel állókkal, ismerőseinkkel elmélkedjünk a szabadság, a szabadságharc eszményén. Lehetőség arra, hogy áhítattal, elismeréssel adózzunk, köszönettel, tisztelettel emlékezzünk az elesettekre, meggyilkoltakra, meghurcoltakra. 1956 októberében valahogyan, talán a véletlen folytán – amikor még semmi sem volt biztos, amikor még senki sem tudott sem jó, sem rossz hírrel szolgálni – a Kossuth Rádió egy jó ideig nem tájékoztatott semmiről. Azokban a feszült, várakozásokkal teli órákban egy hanglemez került lejátszásra, mintegy kitöltve az ijesztő csendbe burkolózó étert. Felcsendült Beethoven – Egmont nyitánya. Amióta szabadon ünnepelhetjük utolsó szabadságharcunk évfordulóját e mű dallama betölti lelkünket, kitölti gondolatainkat. Emlékezzünk a forradalom hőseire, az ismertekre és ismeretlenekre, mártírokra és túlélőkre: Bibó Istvántól Nagy Imréig, Maléter Páltól Gimes Miklósig, Szilágyi Józseftől Mindszenty Józsefig, Tóth Ilonától Mansfeld Péterig. Legyen végre valami új, valami más! Legyen Magyar Igazság és Élet, Keresztény, tisztességes erkölcsi alapokon nyugvó értékrend, szebb, boldogabb Magyar jövő!

Cseh Tibor
kazincbarcikai elnök
Magyar Igazság és Élet Pártja