MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYE

Tanulmányait a székelyudvarhelyi Katolikus Gimnáziumban kezdte, majd a gyulafehérvári papnevelő intézetben és a bécsi Pazmaneumban tanult. 1912-ben Nagyszebenben szentelték pappá, itt oktatott hittant 1915-ig, amikor a Kolozs megyei Kide község plébánosa lett. 1919-ben, amikor Erdélyt Romániához csatolták, kilépett az egyházi rendből és megnősült. A papi rendből való távozása után, a katolikus egyház kiközösítette. Először Kidében bérelt malmot, hogy fenntartsa magát és családját, majd az elkövetkező tíz évben a kolozsvári Keleti Újságnál dolgozott újságíróként. 1920-ban megnyerte a Zord Idő, majd az Ellenzék című lap novella-pályázatát. 1923 és 1924 között a kolozsvári Pásztortűz című irodalmi és közművelődési folyóirat főszerkesztője.

1924-ben Jézusfaragó ember címmel jelentek meg első novellái, amelyek sikert arattak mind Erdélyben, mind pedig Magyarországon. 1931-ben visszavonult gazdálkodni a Nagy-Küküllő vármegyei Alsórákos községbe, ahol nyolc hold földet örökölt. Újságírói tevékenységét ebben az időszakban is folytatta. 1941-ben erdélyi képviselőként Budapestre költözött. A Magyar Erő című képes hetilapot szerkesztette.

1945-ben Németországba menekült. Megfordult Amerikában, majd 1950-ben Madridba költözött, ahol újfent katolikus pap, majd szerzetes lett.

1953-ban bekövetkezett halála előtt néhány héttel, a Küzdelem a halállal című művében Nyirő József így írt: „Nem, nem, itt nem tudok meghalni, akárhogy szeretem, akárhogy becsülöm, idegen ez a föld nekem. Minden föld idegen. Ha már azonban nem lehet kitérni a nagy törvény elől, igyekszem átvarázsolni, hallatlanul megkényszerített képzelettel idehozom magamnak a szülőföldet, a Hargitát, Rika rengetegét, a Küküllőt, Csicsert, Budvárt, a pisztrángos patakokat, a virágos réteket, ellopom a bűmmösöket, a fehéren villámló nyíreseket, az elvesztett csodás magyar világot, és gyönyörű képek vonulnak el szemem előtt. Így talán könnyebb lesz.”

Keserűen állapította meg: „A magyarok! Az egymást pusztító, pártoskodó, gyűlölködő, szanaszét szakadt, szerencsétlen magyarok, ez a fájdalmasan tragikus sorsú nép, az elveszett haza kísértetei! Lehet rájuk számítani? (...) Itt vívódom egyedül, elhagyottan a kopár hegyek tövében, de eddig még jó szót is alig hajítottak felém.”

57 év elteltével, 2010-ben végre döntés született: a budapesti székhelyű Ábel Alapítvány és a székelyudvarhelyi Székelyudvarhelyért Alapítvány (Nyirő József első köztéri szobrát ez a két szervezet állította 2004-ben Székelyudvarhelyen, az Emlékezés Parkjában) a Nyirő család leszármazottaival együttműködésben és a Magyar Köztársaság támogatásával 2011-ben hazahozzák a madridi Almudena temetőből és Székelyudvarhelyen újratemetik Nyirő József hamvait, valamint az író szellemi hagyatékának méltó ápolása érdekében átfogó programsorozatot szerveznek.

Balladás hangvételű, drámai erejű, novelláiban és regényeiben különös figyelmet szentelt a táj, a természet leírására.  A történetek cselekményei túlnyomórészt a hegyekben, erdőkben, a székely falvakban játszódnak, a szereplők pedig hétköznapi egyszerű emberek, hétköznapi történetekkel. Állandó szereplő a csavaros eszű, ravasz székely atyafi, aki megtréfálja a kívülállóként jelentkező urakat, az elbeszélőt, a falukutató diákot, az arratévedő üzletembert.

A Nyírő-novellák jellegzetessége az egyszerű, falusi ember élete fordulópontjainak a bemutatása.

Metapédia