MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYE

Ami bizonyos, hogy az 1790-es esztendőben a nagy múltú Csány család negyedik gyermekeként jött a világra. Tízéves korában a szombathelyi gimnáziumban kezdte meg tanulmányait. Képességei már ekkor megmutatkoztak, mindvégig kitűnően tanult, legtöbbször még az eminensek sorában is az első volt. A gimnázium befejezése után egy évig még Szombathelyen maradt, itt végezte el a líceum első osztályát. A másodikat már Zágrábban kezdte, onnan pedig 1808-ban a győri jogakadémiára vezetett az útja. A háború ekkor beleszólt az életébe. Miután Napóleon csapatai 1809 májusában Pozsonynál magyar földre léptek, az akadémia bezárta kapuit. 1813-ig Csány a 9. huszárezred kötelékében szolgált kadétként, majd alhadnagy lett a Lombardiában állomásozó 5. sz. Radetzky huszárezrednél. Részt vett a Napóleon elleni harcokban. E hadjárat során szerezte azt a súlyos égési sebet, amely állandóan kiújulva egészen a haláláig kínozta. Kortársai szerint Csány vékony, száraz, köhécselő ember volt és krónikus gyomorbajban szenvedett, amit orvosa a vegetatív idegrendszer zavaraival hozott összefüggésbe. Jogi tanulmányai elvégzése után belépett a császári hadseregbe. Huszártisztként 1809 és 1815 között részt vett a Napóleon elleni háborúkban. 1815-ben súlyosan megsebesült, kilépett a hadseregből és családja birtokán gazdálkodott. Részt vett Zala vármegye politikai életében.

Zsidókról:

„látható, hogy Szombathelyen a zsidók iránti ingerültség a polgárokban csak elfojtva, de kiirtva nincs, és ezt csak állandó s katonai erőnek Szombathelyen léte tarthatja vissza kitöréseitől.”

„Úgyszinte Zala megyében, jelesen szentgróti polgárvárosban, az uraság tulajdonának elfoglalását s a zsidók elleni ingerültséget katonai erő mutatása által a vétkesek befogatása mellett meggátolni, s a rendet helyreállítani sikerült, anélkül, hogy sorkatonaságnak védőleg történt fellépését bármi legkisebb erőszakra használni kelletett volna. – Szombathelyen azonban a zsidók iránti ingerültségnek még most is jelei mutatkoznak, amint ezt a tegnapi estvéli mozgalom tanúsítá – ugyanis a már több hetekkel ezelőtt a zsidók iránt elkövetett vétkes kicsapongások iránti vizsgálat tegnap megkezdetvén, miután ennek nyomán három lázítók, a helybeli polgárok közül befogattak volna, a polgárság egy része estve azok kiszabadítására törekedett, mielőtt azonban tettre került volna a dolog, a sorkatonaságnak, jelesen a gyalogságnak a katonai laktanyában, a lovasságnak pedig a városon kívüli felállítása, s a nemzeti őrsereg azon részének, melyben bízni lehetett, úgy a megyei erőnek is alkalmazása által ebbeli szándékukat meghiúsulni látván, a tervezett kiszabadítást megkésérteni nem bátorkodtak, – ezek szerint látható, hogy Szombathelyen a zsidók iránti ingerültség a polgárokban csak elfojtva, de kiirtva nincs, és ezt csak állandó s katonai erőnek Szombathelyen léte tarthatja vissza kitöréseitől.”

„Nagykanizsai királyi sóhivatal szóbéli jelentéséből azt értvén, hogy a muraközi aranymosók még mindeddig a varasdi só- és harmincadhivataloknál szokják béváltani a mosott aranyokat; hivatalosan felkérem főszolgabíró urat aszerint rendelkezni, hogy Kottori, Domború, Vidovec, Szentmária, Mihályovec és Perlak helységekben az eddig követett béváltási szokás, mi jelen körülményeinkben káros következéssel van kapcsolatban, megszüntessék. Minthogy azonban a szokásnak ebbéli megszüntetése az aranymosókat könnyen zsidó kézbe juttathatná, főbíró úrnak a körülményekhez alkalmazandó intézkedésétől elvárom, hogy ezen, az aranymosó népre keletkezhető kártékonyságnak is eleje vétessék, mi azáltal eszközölhető, ha a mosott arany béváltás végett a kanizsai sóházhoz vitettetik.”

A sidók elleni lázadás legközelebb Kőszegen tört ki félelmesebb modorban, s mint a vizsgálat mutatja, a végcél csakugyan rablás volt, mit csak a fegyveres polgárság eréles föllépése, s a kontatók elfogatása akadályozott, azonban jövő vasárnapra ismét mozgalmakról van szó, melyeknek elejét venni komoly előrelátást igényel – több helyeken a kedélyek csillapulni kezdenek, s a hosszabbra kitűzött határidők, melyek alatt a zsidóságnak a helyből távozni kelletik, addig a tettleges kitöréseknek mellőzésére szolgáland, mire bizton reményljük, még a vétkesek fenyítése, s eddigi eréles föllépések a legjobb hatást gyakorlandanak.”

„Ezen alkalommal kötelességünknek tartjuk béjelenteni azt is, hogy a szombathelyi kisebb vagyonú polgárság a nagyobb birtokosoktul olyforma aláírást eszközölt ki, miszerint azok 1000 f[orin]t büntetés terhe alatt magokat arra kötelezték, hogy most következő Sz[ent] György napon túl Moises-vallású lakosoknak szállást adni nem fognak; úgy látszik, hogy ezen aláírás magoknak a házbirtokosoknak sem tetszik, a jelen aggasztó körülmények közt azonban azt a rendetlenségek és zavarok miatt önmagok megrontani nem bátorkodnak, a sidóság ellenben az írt időben kivonulni vonakodik, sőt, hozzánk evégre már folyamodást is nyújtottak bé, Sz[ent] György napja közelít, és mi a tisztelt miniszteri bizottmánynak utasítása nélkül e kérdésbe beleavatkozni tisztünkhöz nem tartjuk, kérünk tehát e részben is elhatározott utasítást.
Az érintett tárgyak feletti rendelkezésünk s azok iránti jelentésünk közben ismételve felhívatunk a kőszegi mozgalmak elfojtására az illető városi hatóság által, és nem kis aggodalommal látunk a katonai erőnek elégtelensége miatt a legjobb igyekezet mellett is akadályokat előnkbe gördülve, mert éppen midőn Kőszegre egy csapat katonaságot a sidóság megtámadói rendreutasítása végett kirendeltük, vesszük a Sopron megyei nagymártonyi lakosság által elkövetett botránynak hírét15, s már it-ten a rendnek helyrehozására rendelkezésünk alatt lévő katonaságbul alig tudnánk valamit fordítani, habár a békének bizonyos feláldozása nélkül, ha a kirendelt helekből valamit kivonni lehetne is, ugyanazért bátrak vagyunk azon kérdést tenni, ha nem lenne-e e célszerűbb és gyorsabb Pozsony vidékérül az érintett vidékre katonaságot szállítani? A katonaság megszaporítását annál inkább szükségesnek és a közbátorság megtartására múlhatatlannak tartjuk, mennél inkább közelednek a megyékben a Sz[ent] György napi vásárok, főképp pedig a követjelentési gyűlések, mely alkalmakkal szokott leginkább a különböző szenvedély nyilatkozni.”

„A tábornoknak a Honvédelmi Bizottmányhoz intézett kérelmét ./. alatt ide zárom, azt helyesnek találom, mert tapasztalás nyomán mondhatom, hogy az utólagos díjazás kölcsönvételre és zsidó kezekre keríti az ifjú tiszteket, és kénszeriti sokszor előljáróikat is ostromolni az előlegezésre., – aztán a különbség előleges, vagy utólagos fizetés között haszon avagy kár tekintetéből a közállományra nézve figyelmet nem érdemel, de annál nagyobb figyelemre méltó a tisztek kinevezése.” (Csány László kormánybiztosi iratai)

„Itt a kalmárok (a kanizsai zsidó kereskedők – a szerk.), kik Bécsben hitellel bírnak, s azt kezdetben nálunk feltalálhatni nem hiszik, ellenünk dolgoznak, mert a bukástól félnek.” (Levelei)

Deák Ferenc reformpolitikáját támogatta, rövidesen a szabadelvű ellenzék egyik vezére lett. 1838-ban kormányellenes beszédei miatt hűtlenségi per folyt ellene.

1840-es évek elejétől Kossuth Lajos lelkes híve lett. Cikkeket írt a Pesti Hírlapba és jelentős részt vállalt a Védegylet szervezésében.Az Ellenzéki Kör tagjaként részese lett a március 15-ei forradalmi eseményeknek. Szerepet vállalt a pesti nemzetőrség szervezésében.

1848. Június 2-ától a nádor által aláírt okmány szerint teljhatalmú királyi biztosként szervezte a délnyugati országhatár védelmét. Felhatalmazást kapott, hogy a nemzetőrséget fegyverbe hívja és feladatává tették, hogy a mintegy 4 ezer főből álló fegyveres erővel a Dráva vonalát szemmel tartsa. Jellasics átkelését a Dráván nem tudta megakadályozni, de a visszavonulás során sikerült meggyőznie a tisztek többségét az ellenállás törvényességéről. Ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Jellasics támadását végül sikerült elhárítani.

A Batthyány-kormány lemondása után az Országos Honvédelmi Bizottmány teljhatalmú megbízottjaként működött a Jellasicsot üldöző magyar seregben, majd a feldunai hadseregben. A hadsereg felszerelési és ellátási ügyeit szervezte. Jó kapcsolatot alakított ki Görgei Artúrral, ami később lehetővé tette, hogy közvetítsen Kossuth Lajos és a tábornok között. December 31-étől a főváros kormánybiztosává nevezték ki. Nem értett egyet Görgei haditervével, ezért megvált a feldunai hadseregtől.

A főváros kiürítését szervezte, majd 1849. január 17-étől Erdély teljhatalmú kormánybiztosa lett. Kolozsvárról intézte Bem erdélyi hadseregének ellátását, valamint a polgári közigazgatással kapcsolatos feladatokat. Bemhez hasonlóan ő sem tudta kielégítően kezelni az erdélyi nemzetiségi problémákat. Betegeskedett is és Bemmel sem volt jó kapcsolatban, ezért Kossuth a Szemere-kormány alakulásakor felajánlotta neki a közlekedési miniszteri tárcát. A választás nem elsősorban szakmai hozzáértése, hanem politikai megbízhatósága miatt esett rá. Ekkor egyúttal a keszthelyi kerület országgyűlési képviselőjévé is megválasztották.

Miniszterként a katonai szállítások feltételeit – a gőzhajózás és a vasút működését – kellett biztosítania. Igyekezett a megkezdett vasútépítési munkákat folytatni és megtette az első lépéseket az erdélyi vasútvonal kiépítése érdekében is.

A kormány lemondása után csatlakozott Görgey hadseregéhez és a világosi fegyverletétellel esett fogságba. Szeptember 26-án Pesten állították hadbíróság elé. Minden tettéért vállalta a felelősséget. A bíróság kötél általi halálra ítélte. Csány Lászlót négy nappal később végezték ki, mint gróf Batthyány Lajost és az aradi tábornokokat. Az ítéletet október 10-én a pesti Újépület melletti fapiacon hajtották végre. Batthyány Lajos mellett ő volt a legmagasabb rangú polgári vezető, akit a császáriak kivégeztek.

Először Jeszenák Jánost szólította a hóhér. Csány hidegvérrel nézte társa kivégzését. Amikor a tábori pap azt mondta neki, hogy „Öreg úr! Ne nézze, forduljon el” – ő így felelt: „No már miért ne nézném? Hiszen hozzá kell szoknom.”

Utolsó szavai ezek voltak: „Hazámért ezt is szívesen!”

Elrettentésképpen a kivégzés után még fél óráig az akasztófán lógtak a halottak és csak azután vitték egy taligán a kórházba.

magyartudat.com