| Hírek : A balliberális oldal a 2014-es kampányban is hozza a formáját? |
A balliberális oldal a 2014-es kampányban is hozza a formáját?
2013.10.08. 13:13

Nem kétséges, hogy a Szolidaritás mozgalom a múlt vasárnapi szobordöntéssel indulatokat, alantas ösztönöket próbált kelteni, illetve kihasználni – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap az M1 A lényeg című műsorában. Megjegyezte: ha ezek fogják jellemezni a következő kampányt, akkor a 2002-es kampány farsangi teadélután lesz ahhoz képest.
A házelnök a szobordöntést példa nélküli, ocsmány és agreszszív cselekedetnek nevezte. Azt is elmondta: örömére szolgált, hogy az MSZP politikusai is kommentálták azt, és elhatárolódtak a történtektől.
A Clark Ádám téren tartott múlt vasárnapi demonstráció végén lelepleztek egy Orbán Viktort ábrázoló bronzszínű hungarocell szobrot, majd ezt aktivisták ledöntötték úgy, hogy a Sztálin-szobor egykori ledöntésére emlékeztető módon a csizmája a talapzaton maradt. A tömeg ezután elindult át a Lánchídon, és a Terror Háza Múzeumhoz vitték a feldarabolt szobrot, ahol a maradványokat felállították.Kövér László arról is beszélt, hogy több mint 20 éven keresztül azért nem sikerült számos új szabályt, törvényt megalkotni, mert a baloldal nem hagyta, így nem gondolja, hogy a későbbiekben tiszteletben tartanák azt, amit a kormánypártoknak az elmúlt három évben sikerült elérniük.
Az Országgyűlés elnöke szerint az MSZP ma is ugyanaz a párt, amelyik 2010-ig vezette az országot nyolc éven keresztül, s történetének az egyik legsúlyosabb és legösszetettebb válságába sodorta az országot. Nem kértek bocsánatot azért, hogy hazudtak reggel, délben és este – mondta a házelnök, hozzátéve: úgy folytatták 2010 után ellenzékben, mintha mi sem történt volna.
Kövér László arra is kitért, hogy a baloldal számos szereplőjénél nem arról van szó, hogy módosult az álláspontjuk, hanem összevissza beszélnek. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Mesterházy Attila, az MSZP vezetője sokszor nemcsak egymásnak, hanem saját maguknak is ellentmondó nyilatkozatokat tesznek – fejtette ki a házelnök.
Az általa tett nyilatkozatok kiforgatására vonatkozó riporteri kérdésre arról beszélt, hogy az Alkotmánybíróság hozott néhány olyan döntést, amely – véleménye szerint – több mint bűnnek, hibának minősül. Mint mondta, ilyen például, hogy a közéleti szereplőknek többet kell elviselniük, mint az átlagpolgárnak. Kövér László szerint ezzel az Alkotmánybíróság azt mondta ki, hogy a közéleti szereplőknek kevesebbet ér a becsülete.
Időközben a Fővárosi Főügyészség is megkapta azt a feljelentést, amelyet Jobbágyi Gábor nyújtott be a szobordöntő akciója után.
A jogász szerint garázdaság minősített esete történt a rendezvényen, majd kijelentette: azért fordult az ügyészséghez, mert erre az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata alapján minden állampolgárnak joga van.
erdély.ma, MNO
|