| Hírek : Megemlékezés Lázár Vilmos szülővárosában |
Megemlékezés Lázár Vilmos szülővárosában
2013.10.06. 13:27

A nagybecskereki közösség ma az aradi vértanúkra emlékezett, különösképpen az ebben a városban született Lázár Vilmosra, aki emléke előtt adózva, immár hagyományosan hangversenyt ad az Emmanuel kamarakórus október 5-én a székesegyházban, a központi megemlékezés előestéjén.
Az utókor nevében, Várady József és neje, Czikajló Ágnes 2005-ben állíttatott emléket Lázár Vilmos aradi vértanúnak, a honvédezredesnek. Tavaly pedig dr. Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnök asszonya jóvoltából állíttatta a Budapesti Örmény Önkormányzat, a Budapest Főváros II. kerületi Örmény Önkormányzat és az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület egy Lázár Vilmos-domborművet.
A hangverseny elején együtt énekelte az emlékező közösség a Himnuszt, illetve a rendezvény végén a Szózatot. Két alkalmi vers is elhangzott, Halmai Tibor előadásában Alföldi Géza: Még él a faj címűt hallhatta a közönség, míg Balázs József Petőfi Sándor Szeptember végén című versét szavalta.
A megemlékezés keretében koszorúztak a nagybecskereki Petőfi MME, a Muzslai Petőfi Sándor MME, a Madách Amatőr Színház, a Nagybecskereki Módszertani Központ, a VMSZ körzeti szervezete, a VMSZ muzslyai helyi szervezete, a VMDK nagybecskereki és muzslyai tagozata, az Emmanuel kamarakórus, és a délvidéki Szent György lovagrend képviselői.
VajdaságMA
|