Hírek : Egész éves lengyel–magyar együttműködést terveznek |
Egész éves lengyel–magyar együttműködést terveznek
MNO 2010.10.29. 22:14
A jövő évi soros magyar és lengyel uniós elnökség teendőiről egyeztetett pénteken Varsóban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.
A politikus az MTI-nek telefonon elmondta, hogy vendéglátójával, Krzysztof Kwiatkowskival megismertette a soron következő magyar elnökség kiemelt feladatait. Céljuk az volt, hogy találjanak olyan közös pontokat, amelyek révén a két egymást követő európai uniós elnökség egész éven át együtt tud működni. Ebbe a körbe tartozik az alapjogok védelme, európai szabályozása, illetve elmélyítése.
Hasonlóképpen elsőbbséget élvez a két ország számára az Európai Unió további déli bővítése, Horvátország, Szerbia európai uniós csatlakozása, valamint a schengeni övezet kiterjesztése Romániára és Bulgáriára.
A miniszterek emellett tárgyaltak néhány olyan kezdeményezésről, amely a lengyel–magyar kapcsolatokat tenné mélyebbé. Szó esett egy szakmai ösztöndíjprogramról is. Ez a két igazságügyi tárca között tenné lehetővé, hogy fiatal szakemberek szakmai gyakorlatként töltsenek el három hónapot Lengyelországban, illetve Magyarországon. Más hasonló kezdeményezések is felmerültek. Ezek elsődlegesen azt a célt szolgálják, hogy a két ország igazságüggyel foglalkozó szakemberei jobban megismerjék egymást.
További szakértői cserék lennének a jövő évben a magyar európai uniós elnökség időszaka alatt, és egy konferenciát is terveznek az alkotmányozásról, amelynek Budapest adna otthont – mondta végezetül Navracsics Tibor.
A két miniszter délután Varsóban koszorút helyezett el az 1956-os magyar forradalom emléktáblájánál.
(MTI)
http://mno.hu/portal/745331?preview=y
|