MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYE

A polgárháború kirobbantására irányuló terrorakció-sorozat, amely a taxisblokád fedőnevet viseli, aligha érthető meg a fél évvel előtte megkötött „paktum” nélkül: ezt Antall József úgy írta alá, hogy előtte lényegében az MDF belső szervezeti rendszerének valamennyi elemi szabályát megsértette. A paktum, amint azt később a miniszterelnök magyarázni igyekezett, két pillérre épült: az ország kormányozhatósága és a polgárháborúba torkolló társadalmi konfliktusok elkerülhetősége. Az 1990-es, úgynevezett első szabad választását ugyanis a bölcs magyar nép azzal tette emlékezetessé, hogy kevés híján azt a politikai alakzatot tette legerősebb párttá, amelyről akkor is pontosan tudható volt, hogy valójában nem párt. Nem párt, hanem a berendezkedő és az országot minden eddiginél brutálisabban kifosztani készülő „új birodalom” helytartói­nak uralmi gépezete. Ezzel az erővel akár KGB-s tábornokokat is választhattak volna parlamenti képviselővé. Nagyjából ugyanolyan „logikus” lépés lett volna, mint az SZDSZ meghatározó parlamenti párttá tétele. Azonban a „liberális” pusztítás és az előttünk álló következmények olyan súlyosak, hogy az alapos önvizsgálat nem lenne ártalmára népünk lelkének. Ám a jelek szerint ez egyelőre még várat magára.

A paktumban tehát azt garantálta a birodalom helytartó struktúrájaként üzemelő SZDSZ, hogy az ország kormányozhatóvá, a polgárháború kockázata pedig elkerülhetővé válik. Ezért cserében csupán két „apróságot” kért. Az egyik a köztársasági elnök, a másik pedig a közmédiumok elnöki személyének kijelölése. Egyrészt az ár a szó szoros értelmében „mérhetetlenül” nagy volt, másrészt az SZDSZ egyik ígéretét sem tartotta be: az ország nem vált kormányozhatóvá, sőt éppen ő maga igyekezett a taxisblokád terrorakciójával polgárháborút kirobbantani. Ez a figyelmeztető-fegyelmező célzatú polgárháborús kísérlet egyébként arra is jó volt, hogy oktatófilmszerűen mutassa be: a köztársasági elnök és a média összekapcsolása az elképzelhető legpusztítóbb fegyverré vált az SZDSZ kezében.

A blokád napjaiban a köztársasági elnök a liberokrata „médianagyhercegek” aktív cinkosságával egyszerűen félretolta az egész magyar végrehajtó hatalmat, és ezzel azt demonstrálta, hogy még csak államcsínyt sem kell elkövetnie. Ugyanis ha az őt vezérlő helytartók úgy döntenek, akkor egyszerűen nincs is állam, következésképp nincs is mit megdönteni. Ez a példátlan erejű politikai masinéria azért állhatott össze pillanatok alatt, mert az SZDSZ pontosan tudta, hogy a két „aprósággal” a kialakuló uralmi rend parancsnoki pozícióit ragadta magához. Tudta, hogy éppen a média véleményhatalmi rendszerének megragadásával lesz képes a köztársasági elnöknek mint abszolút erkölcsi tekintélynek a hamis-hazug mitológiáját felépíteni. Tehát egy uralmi nukleáris töltet „kritikus tömegének” két meghatározó elemét szerezte meg, s csupán egy „detonátor” kell majd a szerkezet begyújtásához. Ez utóbbit találta meg a taxisblokádban, amelynek professzionális megszervezésében nyilván segítségére volt az előző birodalmat kiszolgáló uralmi rend egész rejtett terrorgépezete.

Az az évszázadok óta létező rejtett szuperstruktúra (amelynek előképeit a francia forradalomban Marat és Desmoulins, majd a „nagy októberiben” Lev Davidovics Bronstein és Dzerzsinszkij képviselte) szintén a történelmi „mély-SZDSZ” kreatúrája volt (van és lesz). Tragikomikus, hogy a blokáddal végleg bábkormánnyá silányodó Antall-kabinet később még kísérletet sem tett arra, hogy legalább az „egzotikum” kedvéért belepillantson e történelmi szuperstruktúra sötét mélyszerkezetébe. Megmosolyogtató, hogy a blokád szervezőinek és résztvevőinek nyújtott gyors „amnesztia”, amelyet éppen az államrendet megdönteni készülő köztársasági elnök írt alá, azonnal eltüntette a nyomokat, és kizárt minden további „nyomkeresést”. Így maradt mindmáig feltáratlan hazugságok fekete zárványa legújabb kori történelmünknek ez a talán legkritikusabb elágazási pontja. És ami a jelek szerint eleve feltárhatatlan, hisz nagy erejű „zárak” védik e feltárhatatlanságot azóta is, s nem válhat a tanulás forrásává sem. Pedig az akkor, ott, 1990-ben éppen megszerveződő új rendszer, a „rendszerváltás rendszere” most egy elsöprő erejű forradalommal és szabadságharccal van éppen megbukóban.

A tanulás ilyenkor azért döntő fontosságú, mert aki nem tanul a múltjából, azt az istenek arra ítélik, hogy újra átélje feldolgozatlan múltjának sötét és pusztító időit. Így csak remélni merjük, hogy a most kialakuló új rendszer mögött nincs birodalmi paktum, nincs hazugság, és így a blokád sem ismétlődhet meg.