MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYE

Ősidők óta két formája létezik a hatalomgyakorlásnak: amikor választott képviselők irányítják az életünket, és amikor maguk az emberek veszik kezükbe a sorsukat, és irányítják közvetlenül a társadalmat. Az első megoldás nem mindig boldogító, a második viszont kivétel nélkül káoszhoz, katasztrófához vezet, ha egyáltalán ideig-óráig létrejön. A parlamentarizmus vadhajtásairól köteteket írhatnánk, de lássuk be, amikor az utca elbitorolja a hatalmat a rend legitim fenntartóitól, csak percek kérdése, és máris folyik a vér.

Az úgynevezett taxisblokád nem az utca hatalom-átvételi kísérlete volt. Talán úgy kezdődött, ahogyan a kortársaknak beadagolták: emelkedett a benzinár, a taxisok tiltakoztak, majd egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Ma már azonban tudjuk, hogy az engedetlenségi mozgalom, ha egyáltalán az volt, olyan hajszálpontos katonai, településszerkezeti, logisztikai ismeretekből sarjadt, amelyeket titkosszolgálati, rendvédelmi segítség nélkül néhány hőbörgő taxis aligha sajátíthatott el néhány óra alatt.

Nem, a taxisblokád nem az utca forradalma volt. A taxisblokádot az ellenzéki SZDSZ emelte ki a szimpla demonstrációk sorából, és fejlesztette mindent elborító, kormányellenes gyűlöletkampánnyá. És a történtek szempontjából édes mindegy, hogy eleve ők tervelték-e ki, vagy egyszerűen felismerték a kínálkozó pillanatot, és rátenyereltek a spontán mozgalomra.

Én életemben nem láttam akkora felfordulást, mint azokban a napokban. Senki nem tudta, ki, kivel van, mindenki az érdekegyeztetésről csacsogott, és üveges tekintettel figyelte a televíziós közvetítést, Palotás János nagy alakítását és a többi magánszámot. De ami a legfontosabb, senki nem értett semmit. Demonstráció és ellendemonstráció, integető Horváth Balázs az ablakban, termosszal futkározó kommunista házmesterek, önkéntesek százai, akik megszabták, merre mehetünk, és merre nem… Közönséges bunkók pózoltak forgalomirányítóként, és kárörvendő taxisok dörzsölték a tenyerüket, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene.

Az SZDSZ pár napra az egész országra rászabadította az anarchiát. Nem elég, hogy vezető embereik feltűntek a barikádokon, még a szabad madaras köztársasági elnök is cinkostársul szegődött. Göncz Árpád nem csak elhíresült televíziós beszédében rúgott bele egy jó nagyot a törvényes magyar kormányba, és bujtogatta további ellenállásra a csőcseléket, de fő terjesztője volt annak a hazugságnak, hogy a kormány fegyverrel akarta leverni a blokádot. Göncz a tízéves évfordulón egyébként bevallotta, hogy a magyar honvédség főparancsnokaként ő akadályozta meg, hogy a nehézjárművek eltakarítsák a hidakról az autókat. Vagyis Göncz Árpád és személyén keresztül az SZDSZ a törvénytelen demonstráció, a társadalmi felforgatás mellé állt. Ráadásul az államfő példátlan módon amnesztiát adott több tízezer felforgatónak, akiket bíróság elé állítani nyilvánvalóan nem lehetett, de tisztára sikálni káros és becstelen lépés volt.

A taxisblokád maga az ősbűn. Akkor tanulták meg az SZDSZ-esek és MSZP-esek, hogy nem fontos illeszkedni a politikai keretekbe, sokkal hatásosabb a sötét, demagóg uszítás. Emiatt hullott ölükbe 1994-ben az egész ország, és a taxisblokád eredménye az is, ahogyan – immáron tartósan – beépültek a sokszor jó szándékú utcai kezdeményezésekbe, tüntetésekbe. Gondoljunk csak a tucatnyi emberével a MIÉP-felvonulókra tapadó Szabó Albertre, Bácsfi Diána meglepően nagy sajtónyilvánosságára, a tévéostrom körülményeire, a Kossuth téren hordókon szónokló félbolondokra, az elmúlt húsz év minden provokációjára. Akik szentül hiszik, hogy létezik az utcáról hatalomátvétel, gondoljanak arra, hogy meglehet, a szándékaik tiszták, de hosszú éveken át játékszerei voltak láthatatlan erőknek. És a tojásaikat a nagy közös fészekbe pottyantó kakukkok még ma sem repültek túlságosan messze, fiókáik pedig lassan éledeznek a különféle „hazafias szervezetekben”.

Én már csak ezért sem hiszek az utcai indulatok megtisztító erejében. A tanulság adott: húsz éve a taxisblokád minden felelősen gondolkodó magyart a törvényes útra terelt. Mert ennél, a törvényes rendnél jobbat mi, emberek nemigen tudunk felmutatni.