MIÉP Ifjúsági Tagozat - Hivatalos oldal

 

Regisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom


A MIÉP programja
Párttörténet
Szervezetek
Elnök
Elnökség
Örökös elnök
Képviselőink
Képtár
Filmtár
Ifjúsági Tagozat
Tagfelvétel
Hírek
Választás 2014

     

 
Facebook oldalunk



Kattintson a képre!

 
Honlapjaink

 

MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEMIÉP B-A-Z MEGYE

 
Hírek
Hírek : 1956 az erkölcs forradalma volt

1956 az erkölcs forradalma volt

Zsidai Péter, Magyar Hírlap  2010.10.25. 20:40

2006-ban politikai hatalmi körökből provokáltak


A rendszerváltozás utáni első 1956. október 23-i ünnepét rendezte meg a Fővárosi Önkormányzat a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete előtt.

A több száz ünneplő előtt Fónay Jenő szabadságharcos felidézte a forradalom első napját, amikor Budapesten sohasem látott embersereg gyűlt össze a Bajcsy-Zsilinszky úttól a rádió székházáig. A tömeg utat nyitott a fia­taloknak, akik fegyverrel érkeztek megvédeni a rádiót. „Itt kezdődött a forradalom, és a rendszerváltozásig tartott” – mondta. Az október csodája utáni rendszert gyalázatosnak, gonosznak nevezte, az ’56-os hősök azonban életük végéig vigyáznak arra, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő.

Tarlós István főpolgármester arra emlékeztetett, a rádió előtt az ávósok hisztérikus terrorja gyújtotta meg a kanócot, addig a tüntetések békések voltak. 1956-ot az erkölcs forradalmának nevezte, ám az erkölcs nemcsak magasra tartott zászló és piros vér lehet a pesti utcán, hanem építő, óvó és várost teremtő is. „Ma rossz korok romjainál állunk, az ország az elnyomóktól való megszabadulás után most eszmél rá ismét arra, mit jelent saját kezébe venni a sorsát. A budapestieknek súlyos örökség adatott, amikor arra vállalkoztak, hogy új rendet és igaz filozófia mellett működőképes várost építenek” – fűzte hozzá.

A főpolgármester emlékeztetett, vannak, akik ma álságos demokráciaféltésből elfeledkeznének a 2006-os szemkilövésekről, a tömegoszlatók közül egyre többen vallják magukat nemzeti érzelműnek. Úgy tűnik, 2006-ban politikai hatalmi körökből provokálták a budapestieket, az ismert brutalitások mellett még az ötvenes évekre emlékeztető módszerekkel szervezett álrendőrök is rongálták a rendőrségbe vetett közbizalmat. Kiemelte, 1956 örökséget és feladatot jelent, e két szó egybetartozik.

Zsidai Péter
 

 
Keresztény és magyar


 
Képviselőjelöltjeink

Budapest
12. OEVK: Dr. Oláh Lajos

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
4. OEVK: Soltész Imre István
7. OEVK: Vass József

Csongrád megye
4. OEVK: Tóth Ernő

Győr-Moson-Sopron megye
3. OEVK: Fodor Zoltánné

Hajdú-Bihar megye
2. OEVK: Dr. Nagy Attila

Nógrád megye
1. OEVK: Kürti István

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

1. OEVK: Kádár János
2. OEVK: Nagy Tibor Barnabás
3. OEVK: Kulcsár Mária
4. OEVK: Jenei Ferenc
5. OEVK: Balogh Pál
6. OEVK: Fekete Edit Klára

Vas megye
2. OEVK: Danka Lajos

 

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!