MIÉP Ifjúsági Tagozat - Hivatalos oldal

 

Regisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom


A MIÉP programja
Párttörténet
Szervezetek
Elnök
Elnökség
Örökös elnök
Képviselőink
Képtár
Filmtár
Ifjúsági Tagozat
Tagfelvétel
Hírek
Választás 2014

     

 
Facebook oldalunk



Kattintson a képre!

 
Honlapjaink

 

MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEMIÉP B-A-Z MEGYE

 
Hírek
Hírek : „Gyerekek ezt valahogy abba kéne hagyni, mert nagy botrány lesz belőle”

„Gyerekek ezt valahogy abba kéne hagyni, mert nagy botrány lesz belőle”

Kovács András, Magyar Nemzet  2010.10.25. 09:35

Sokszor beszéltünk édesapámmal a taxisblokádról és többször elmondta, hogy pont az akkori események miatt nem mert az első szabadon választott kormány bizonyos lépéseket megtenni, amelyek szükségesek lettek volna – mondta el lapunknak Antall Péter, az egykori miniszterelnök gyermeke. Antall szerint ez nem egy spontán esemény volt, hanem egy puccskísérlet. Vele szemben Horváth Pál, a blokád egyik szervezője az MNO-nak kijelentette, hogy egyetlen párt sem állt mögöttük és csupán a kormány pökhendisége váltotta ki a fuvarozói társadalom egységes fellépését.


A taxisblokád kezdetének estéjén a Déli pályaudvarnál jártam és a városban sétálva már akkor láttam, hogy gyülekeznek az autók – mondta el az MNO-nak Antall Péter. Se tömegközlekedéssel, se gyalog nem tudtam hazajutni, ezért Jeszenszky Géza lakására mentem, ahol korábban a szüleim laktak – tette hozzá. Antall elmondta, hogy csütörtökről péntekre virradóra ott aludt és másnap tudott csak hazagyalogolni a Meredek utcába. „Először azt gondoltam a gyülekező autókat látva, hogy valamilyen demonstráció készül, de azt nem sejtettem, hogy ez országos méreteket ölthet, és hogy ilyen mértékben szervezett”.

Édesapám éppen egy nagyon komoly műtét után az intenzív osztályon volt, nem tudtuk, mi lesz és többen is biztattak arra is, hogy érdemes lenne valamilyen állásfoglalást kiadni – emlékezett az eseményekre az egykori miniszterelnök kisebbik gyermeke. A köztársasági őrezred biztosított minket arról, hogy biztonsági probléma esetén védve vagyunk – tette hozzá.

Hova tűnt a filmtekercs?

Antall arról is beszélt, hogy sokat járkált a városban és fotókat készített az eseményekről, azonban az a tekercs a mai napig nincsen meg, mert eltűnt a fotólaborból, „hiába próbáltam kerestetni, de nem került elő”. „Konfliktusba nem keveredtem a taxisokkal, mivel nem ismerték az arcomat és csak annyit láttak belőlem, hogy egy húszas éveiben járó férfi, egy fényképezőgéppel a nyakában járkált köztük”. Utólag természetesen megtudtuk az akkori eseményeknek a szervezettségét és a hátterét, de akkori szemmel nem lehetett látni azt a logisztikai hátteret, ami a blokád mögött kiépült – hangsúlyozta Antall.

„Édesapámmal később többször szóba került a taxisblokád és sokszor beszélt arról, hogy az akkori események miatt bizonyos dolgokat, nem mert meglépni későbbi kormányzása során”. Antall szerint jó lenne az akkori dokumentációkat a legteljesebb módon összegyűjteni és megtudni pontosan, hogy mi történt, mert ez nem egy spontán esemény volt, hanem egy puccskísérlet. Olyat én is hallottam, hogy a taxisoknál kézifegyver volt, hogy meg tudják védeni magukat a rendőrség esetleges beavatkozásával szemben – idézte föl az akkori vélekedéseket Antall.



„Nem lett volna szerencsés a rendőrségi beavatkozás”

A blokádot lezáró megállapodásról Antall Péter kijelentette, hogy helyes volt annak megkötése. Mindezt annak fényében is tartom, hogy egyik barátomnak éppen egy vendége érkezett Nyugat-Európából, aki szerint ott a rendőrség szétvert volna egy hasonló akciót – tette hozzá. „Akkor is azt gondoltam, hogy a demokratikus választást követően hat hónappal nem lett volna szerencsés egy rendőrrohammal szétveretni az úgynevezett blokádot, de érdemes emlékezni arra is, hogy Barna Sándor akkori rendőrfőkapitány megtagadta a beavatkozást, és Göncz Árpádnak is igen kétséges szerepe volt az eseményekben” – zárta gondolatait az Antall József fia.

A kormány arcul köpte a taxisokat?

A taxisblokád azt bizonyította be, hogy a demokrácia akkori értelmezése más volt az utcán és más a parlamentben – mondta el az MNO-nak Horváth Pál, a taxisok akkori egyik vezetője. Az utcán a becsapott embereket összehozott egy rosszul kommunikált hír, mivel délben még azt mondták, hogy nem lesz üzemanyagáremelés, míg délután bejelentették a drasztikus emelést – tette hozzá. Horváth szerint a fuvarozói társadalom ez a becsapást attól a kormánytól, akit hat hónappal korábban demokratikus módon választottak, arcul köpésnek számított. Ha talán mondanak valami érvet, akkor az „államilag tanított” nép megértette volna – hangsúlyozta Horváth.




A taxisok egykori vezetője szerint az, hogy Schamschula György, akkori közlekedési miniszter állítólag lecsürhézte az embereket és közölte, hogy szó sem lehet róla, hogy velük tárgyaljon, még erősebb tiltakozást váltott ki. A blokád nem történt volna meg, ha a kormány képviselője nem ilyen pökhendi módon nyilatkozik – emlékezett vissza Horváth. „Az a baj, hogy túl sokan hallották ezt a mondatot, ami engem is személyesen felháborított”.

Horváth: A nép mellettünk állt

Az esetleges bántalmazások és halálesetek kapcsán Horváth elmondta, hogy azokat az akkori kormány is elismerte, hogy nem igazak. Azt gondolom, hogy ezt semmilyen hírforrás nem erősítette meg, a kormány megpróbálta ezeket a tetteket propaganda okokból ráhúzni a taxisokra – hangsúlyozta Horváth. Az egykori vezető szerint a nép a fuvarozói társadalom mellett volt, amit bizonyít, hogy többen segítettek a taxisoknak, meleg teát és kávét vittek nekik. Horváth tartott attól, hogy a rendőrség feloszlatja a tiltakozást, de az országos rendőrfőkapitány megerősítette, hogy nem lesz semmilyen fegyveres atrocitás.



Fotók: Magyar Nemzet archívuma

„Ezt valahogy abba kéne hagyni, mert nagy botrány lesz belőle”

Az egykori vezető szerint a „legnagyobb butaság”, hogy őket felhasználta az SZDSZ, az akkori legnagyobb ellenzéki párt a tiltakozás során. „Én ott voltam az elejétől a végéig, soha az SZDSZ székházban, abban a három-négy napban nem jártam és egyetlen szabad demokrata politikus sem jött hozzánk”. Egyetlen politikai csoportosulásnak nem volt köze ehhez, az meg természetes, hogy később több párt is ráült az eseményekre – tette hozzá. Ki merem jelenteni, hogy semmilyen politikai csoportosulásnak nem adtunk szót a Kossuth téren – mondta az MNO-nak Horváth. Az események akkori vezetője felidézte, hogy Orbán Viktorék akkor azt mondták nekik az MTV-székház folyosóján, hogy „gyerekek ezt valahogy abba kéne hagyni, mert nagy botrány lesz belőle”.

Abban a dologban sikeresnek tartom a blokádot, hogy a fuvarozói társadalom megmutatta, hogy egy jó ügyért össze tudnak állni és tudnak egymásért küzdeni – hangsúlyozta a volt vezető. Ez egy pünkösdi királyság volt, mivel a parlament később elfogadta a liberalizált árképzést, ami azóta is érvényben van – tette hozzá.

http://www.mno.hu/portal/744164

 
Keresztény és magyar


 
Képviselőjelöltjeink

Budapest
12. OEVK: Dr. Oláh Lajos

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
4. OEVK: Soltész Imre István
7. OEVK: Vass József

Csongrád megye
4. OEVK: Tóth Ernő

Győr-Moson-Sopron megye
3. OEVK: Fodor Zoltánné

Hajdú-Bihar megye
2. OEVK: Dr. Nagy Attila

Nógrád megye
1. OEVK: Kürti István

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

1. OEVK: Kádár János
2. OEVK: Nagy Tibor Barnabás
3. OEVK: Kulcsár Mária
4. OEVK: Jenei Ferenc
5. OEVK: Balogh Pál
6. OEVK: Fekete Edit Klára

Vas megye
2. OEVK: Danka Lajos

 

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!