Hírek : ORBÁN VIKTOR: MOST FEJEZTÜK BE '56-OT |
ORBÁN VIKTOR: MOST FEJEZTÜK BE '56-OT
Magyar Hírlap 2010.10.23. 20:06
A magyarok kiütötték az első téglát a kommunizmus épületéből
Megjegyzés: Azért még rúgni kell párat azon az épületen, hogy 0,0 %-os Mszp legyen hazánkban.
Orbán Viktor a Kossuth téren arról beszélt, Nagy Imre megértette, hogy Magyarország állt előtte. Egy nemzet, amit a vér szava, azonos cél, eszme, küldetés egyesített. Egy nemzet szemébe kellett nézni, állni kellett számon kérő tekintetét. Nagy Imre a legnagyobb nemzeti hőseink sorába emelkedett, hála érte - mondta a miniszterelnök.
A Kossuth téren szombat délután megkezdődött az ünnepi megemlékezés. Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke arról beszélt, hogy 1956 egy folyamatot indított el egész Kelet-Európában. Ez a folyamat vezetett a régió EU-csatlakozásához, köszönet érte a magyar nemzetnek.
1956-ban Magyarország egyedül maradt, ma egy 27 tagú demokratikus közösség tagja. A volt lengyel miniszterelnök beszélt arról is, hogy Magyarország lesz a következő fél évben az EU elnöke, és komoly szerepe lesz az unió politikájának formálásában.
Orbán Viktor beszéde elején felidézte: 54 évvel ezelőtt este 9-kor Nagy Imre lenézett a térre. Amikor meglátta a sokaságot, egy röpke másodpercre megszédült, a látvány okozhatta. Azt mondta: - Elvtársak! Tiltakozó morajlás futott végig a tömegen. A nemzet jött el, mondta Orbán.
Orbán Viktor szerint Nagy Imre megértette, hogy Magyarország állt előtte. Egy nemzet, amit a vér szava, azonos cél, eszme, küldetés egyesített. Nagy Imre megérezte ezt a titokzatos erőt. Egy nemzet szemébe kellett nézni, állni kellett számonkérő tekintetét. Nagy Imre a legnagyobb nemzeti hőseink sorába emelkedett, hála érte - mondta a kormányfő.
A miniszterelnök arról is szólt, hogy 1956-ban fegyveres, 1990-ben alkotmányos, 2010-ben kétharmados forradalom volt. Így születik a történelem, így születik újjá egy nemzet - fejtette ki.
A kétharmados győzelem megszabadította attól az érzéstől, hogy mégiscsak újra kell vívni a harcot. Ez a harc az 56-osok, a rendszerváltók, a szabad magyarok győzelmével ért véget 2010 áprilisában. A kétharmados forradalommal a szabadságot nem veheti el, nem fordíthatja vissza semmilyen külső erő - hangoztatta Orbán Viktor.
MHO/inforadio.hu
|