Hírek : Komoly kihívás előtt Koszovó |
Komoly kihívás előtt Koszovó
J. Garai Béla Újvidék, Magyar Hírlap 2010.10.01. 12:16
Lemondott az államfő, akár korai voksolás is jöhet
A koszovói elnök váratlan lemondása elodázhatja a szerb–albán tárgyalások megkezdését. Fatmir Sejdiu az alkotmánybíróság hétfői döntése miatt távozott hivatalából.
A bíróság álláspontja szerint az államfő alkotmányt sértett azzal, hogy megtartotta pártelnöki tisztségét a Koszovói Demokratikus Szövetségben (DLK), ezért lemondásra szólította fel. Az elnök rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be: aláveti magát a döntésnek, bár szerinte nem szegte meg a törvényt, mivel befagyasztotta pártelnöki tisztségét. Ezután hosszú tanácskozás kezdődött, amely során a Koszovót támogató „ötök” (Nagy-Britannia, Egyesült Államok, Olaszország, Franciaország és Németország) képviselői, valamint Peter Feith, a nemzetközi misszió vezetője is egyetértett a bíróság álláspontjával. Sejdiu távozása után az államfői teendőket ideiglenesen Jakup Krasniqi parlamenti elnök látja el.
A történtek komoly politikai megrázkódtatásokat idéztek elő Koszovóban, alig néhány héttel a Belgrád–Pristina párbeszéd megnyitása előtt. Elemzők szerint két lehetőség van az alkotmányos krízis áthidalására: a DLK a legrövidebb időn belül kijelöli Sejdiu utódját, akit megszavaz a parlament, vagy ha ez nem történik meg, akkor rendkívüli választásokat írnak ki. Az utóbbi megoldást nemcsak az ellenzéki pártok, hanem Hashim Thaci miniszterelnök is támogatja, aki szerint ezzel megszilárdulna kormánya pozíciója a Szerbiával folytatandó tárgyalásokon.
J. Garai Béla Újvidék
Kép:
http://www.magyarhirlap.hu/kulfold/komoly_kihivas_elott_koszovo_.html
|