MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYE

– Ugyan többen is értékelték az elmúlt napokban a második Orbán-kormány első száz napját – többek között maga a kormányfő is –, mégis érdekelne, hogy egy tízes skálán hányasra értékeli az elmúlt időszakot? Mik voltak az erősségek, s mik a gyengék?
– Több szempont szerint lehetne ezt az értékelést megadni. Ha az ország szempontjából nézzük, akkor valahol a 8-asnál húznám meg a vonalat, ami meglehetősen jó minősítés ahhoz képest, hogy milyen állapotban van az ország, és ahhoz képest is, hogy a korábbi kormányzatok a hatalomátvételkor mennyire voltak aktívak vagy éppen kevésbé aktívak. Tehát ebben a rövid időszakban a törvényhozásbeli aktivitás volt az, ami felhúzta a kormány teljesítményét.

– Itt körülbelül 55 törvényről beszélünk, ha jól gondolom.
– Jóval többről van szó. Összesen 174 indítvány volt terítéken, és ebből 115-öt fogadtak el, valamint szólni kell még a 18 sürgősségi eljárásról, a 10-nél több kétharmados törvényről, illetve 8 alkotmánymódosítás szerepel a repertoárban. Így ha az összesítést nézzük, akkor a parlamenti teljesítmény rendkívüli módon felfokozott volt, de ezt nem a mostani száz nap lejárta adta meg, mert az 56. napon ugyanezt az elemzést elvégezte az ország, a nyári szünetet pedig nem lehet értékelni. Összességében ez rekordteljesítménynek számít.

– Mi indokolta ezt a felfokozott aktivitást?
– A miniszterelnök értékelőjében nagyon pontosan rámutatott: tisztában van azzal, hogy a kétharmados parlamenti többség és az emögött lévő társadalmi támogatottság illékony. Vagyis a politikai és a győztes hangulat el fog szállni, s ebből adódóan a Fidesz igyekezett kihasználni a győztes hangulatot törvénykezdeményezésekkel és javaslatokkal is. „Ráült” erre a kétharmados forradalmi hangulatra, és tisztában van azzal, hogy amíg érdeksérelmeket nem követ el, addig ez fennáll majd, és abban a pillanatban, ahogy a kormányzásnak ahhoz a területéhez érnek, ahol törvényszerűen előjönnek az érdeksérelmek, a jó hangulat valamelyest apadni fog. Tehát a tudatos hatalomátvétel és a győztes tudat az oka a gyors és nagy léptékű munkának.

Nem véletlen, hogy az alkotmányt is 2011 tavaszára ígérik. Az ellenzék meg joggal kérdezheti, hogy csupán olyan súlyú az alkotmány kérdésköre, hogy egy fél év alatt lezárható ez a munka? Nyilván ez nem így van, de e mögött ott van egy hatalmi megfontolás is azzal együtt, hogy hosszabb ideig kellene tárgyalni az alkotmányról. Ugyanakkor a kétharmados többséggel is vigyázni kell, ez is elfogyhat érdeksérelmi konfliktusok esetén, vagy legalábbis Orbán Viktor erre is számít. Elsősorban ennek tudom be a nagy sietséget: amíg tart a jó társadalmi hangulat, és a képviselők közül nem kezdenek el „malacot lopni” az ellenzékiek, addig a lehető legtöbb új struktúrát igyekszik a saját képére formálni a Fidesz.

– Képes lehet, egyáltalán akarja a kormány tartani ezt a tempót? Mik lehetnek a közeljövő prioritásai a kormányzás számára?
– Az alkotmányozás üteme fokozódni fog, ahogyan a költségvetés fő számai, majd részletes vitái is világosan megmutatják majd, hogy milyen tartalommal tudja a kormány feltölteni Orbán Viktor 29 pontját. Az azonban bizakodásra ad okot, hogy a héten Budapesten előadást tartó Nobel-díjas közgazdász, Joseph Stiglitz is ugyanazon az állásponton van, mint a kormány, amely szerint a gazdaságot nem lehet megszorításokkal élénkíteni. Vagyis a törvénygyár bizonyos kérdésekben lassabb és megfontoltabb munkába kezd majd ősztől, de az alkotmányozás terén tovább folytatódik a parlamenti munka csúcsra járatása.

– Eddig számos kritika érte az ellenzék részéről a kormányt a munkatempó és annak stílusa miatt. Van igazság az ellenzék felvetéseiben vagy nincs? Lehetett volna másképp csinálni, vagy mindez a hatalom logikája mentén szerveződik, s e logika termelte ki ezt a típusú munkamódszert?
– Mindkettő egyszerre igaz. A hatalom oldaláról nézve ez volt a célszerű, vagyis a győztes társadalmi hangulatban a lehető legtöbb változást véghezvinni, azonban a törvénygyári logika néhol valóban sérült. Ha megnézzük az indítványozókat, akkor a jogalkotási törvény szerint a kormány indítványainál, jogalkotásánál időt kell hagyni a társadalmi vitára, az érdekvédelmi szervezetekkel való konzultációra, egyeztetésre, arra, amit a kormánypárt mindig hangsúlyoz, vagyis a konszenzusra. Ezt egy ügyes jogtechnikai trükkel megkerülte a kabinet. Nem kormányjavaslatokként terjesztette be ezeket az indítványokat, hanem Fidesz-képviselők által. Képviselői indítványok esetében nem olyan szigorú a törvény e téren. A kormánypárt nagyon ügyesen használta azokat a hatalomtechnikai megoldásokat, amelyek segítségével gyorsan tudott előrehaladni a kormány. Az ellenzék pedig részben a felkészületlensége miatt – főleg az LMP és a Jobbik –, részben pedig az MSZP részéről a hiteltelensége miatt nem tudta felvenni a versenyt. Amikor a Ház elé került egy héten harminc indítvány, azt sem tudták, hogy melyikkel kapcsolatban tartsanak sajtótájékoztatót, miközben a kétharmad lehetővé tette, hogy két nap alatt a részletes vitán is túl legyenek.

A közjog területe vitára adott alkalmat, a szimbolikus kérdések azonban kevésbé, ott nagyon szép sikereknek lehettünk tanúi. Különösen a kettős állampolgárságról szóló törvényről lehet elmondani, hogy minden idők legnagyobb sikere volt ez a magyar parlamentben, főleg, hogy egy ilyen súlyos nemzetpolitikai kérdést sikerült rendezni. Ugyanakkor az alkotmánybírák kinevezése, a média kérdésköre sokkal nagyobb alaposságot igényelne. Persze ez nem azt jelenti, hogy a kormány nem volt „alapos”. Éppen a felkészültséggel lepte meg az ellenzéket. Persze az ő szempontjukból lehetne lassabban is haladni, ugyanakkor hatalomtechnikai szempontból érthető, ami történik. A kormánypárt nagyon rákészült a munkára, komplett törvénycsomagokat húzott elő a Fidesz fiókjaiból. Ezekre nem kellett hosszan készülnie magának a kormánypártnak és a kormánynak sem. Ezért mondtam korábban: soha ellenzéki párt ilyen tudatosan nem készült még a hatalomátvételre.

– Az ellenzék részéről érthető a kritika – ez a dolguk –, ugyanakkor azon sem lehet csodálkozni, hogy a kormány él a hatalommal, hiszen nekik meg éppen az a dolguk. Itt egyszerű „parlamentáris logikáról” van szó.
– Meggyőződésem, hogy igen. A nagyobb dilemmák az alkotmány és a választójogi törvény kapcsán jöhetnek elő. Az alkotmány nem egy pártnak, hanem egy államnak s a népének születik, ahogyan egy választójogi törvény is nem párt-, hanem demokrácialogika által kell, hogy szülessen. Ezek a viták még nem indultak be.

– Szóba hozta a tudatosságot, illetve hogy az ellenzék meglepődött e folyamatokon, s főleg az LMP-t és a Jobbikot említette. Nekik nem kellett volna előre kellően felkészülni arra, hogy egy nagyon komoly parlamenti törvényhozatal kezdődik majd el? Lehettek volna tudatosabbak az ellenzéki pártok? Hiszen azért van szürkeállomány ott is.
– Akkor járunk el helyesen, ha megnézzük, hogy milyen pártéletciklusban vannak ezek a pártok. Nem lehet sem a Jobbikot, sem az LMP-t a húsz éve a nagypolitikában tevékenykedő Fideszhez hasonlítani. Azzal együtt sem, hogy az LMP-ben rendkívül felkészült szakpolitikusi gárda van, de ugyanez a Jobbik bizonyos szakpolitikai területeiről is elmondható. De maguk a pártok még egy sajátos, kezdeti életciklusban vannak, s így teljesen természetes a zavarodottság. Fel lehet róni, hogy miért nem felkészültebbek, de egyszerűen azért nem azok, mert „nem ott tartanak”. Nekik még a saját szervezetük, frakciójuk belső strukturális megszervezése legalább olyan jelentős – ha nem több energiát visz el az ellenzéki szerepkör gyakorlásától –, mint ha már kiforrottak lennének a saját mechanizmusaik.

Ha ezeket a „munkákat” a két párt nem végzi el, a jelenleginél is rosszabb helyzetben szaladnak bele az önkormányzati választásokba. Új politikai szereplőkről van szó azok minden hiátusával, éppen aktuális támogatottságával. Kívülről nézve senki nem hibázott, senki nem csinált mást, mint ami részben az életciklusából, részben a szerepkörből adódik.

– Azért a Jobbikról el kell mondani, hogy jelentős aktivitást fejtett ki, elég csak a bizottságokra gondolni. A Jobbik harmadik erőként jelent meg a parlamentben, a napokban pedig elhangzott, hogy a helyhatósági választásokon a mások erő pozícióját célozták meg. Ez egyértelmű üzenet az MSZP számára. Lehet esélye a nemzeti radikális pártnak arra, hogy a korábban kormányzó, most a szétesés határán táncoló MSZP-t megelőzze?
– Az aktivitás igaz, de ez nem minden esetben jön le a kommunikációban, és nem minden esetben jelenik meg a média erőterében sem. Mindkét párt szempontjából az lehet az elsődleges cél, hogy ne kerüljenek abba a helyzetbe, hogy bármilyen közük is van az MSZP-ellenzékiséghez. Ha pusztán a jelöltállításokat nézzük, akkor a Jobbik sok paraméter szerint meg tudta előzni az MSZP-t, de ez még nem vetíti előre azt, hogy mik lesznek az eredmények.

A pártverseny valójában azon a 168 – tízezer lakos fölötti – településen számottevő, ahol a pártok igyekeztek leképezni az országos politikát. Tízezer lakos alatt a függetlenek birodalmáról van szó, ahová egyedül a Fidesz tudott betörni a jelöltállításokkal. Ezen a területen csak a Fidesz tudott „piacot bővíteni”. Valószínű, hogy a Jobbik befut a második helyre egy összesített eredmény szerint, ám azt is látni kell, hogy a Jobbik és az LMP esetében bármilyen eredmény születik, mindenképpen győzelemről van szó, mert minden jobb, mint a korábbi állapot, hiszen az önkormányzatok 99 százalékában eddig nem voltak benn. Ilyen értelemben nekik már a 2014-es választásokra kell készülniük a mostani helyhatósági választások kapcsán. Vagyis amilyen pozíciót képesek most kiharcolni, azon a bázison tudják majd egy jóval kisebb parlament kampányát elindítani.

– Mi a valódi tétje az önkormányzati választásoknak a kormánypárt, a Jobbik–LMP és a durcás kisgyerekként viselkedő MSZP számára?
– Az egyes párteredményeknél fontosabb lesz az önkormányzati választások egész pártstruktúrára gyakorolt hatása. Nagy valószínűséggel megfordul egy húszéves trend, amely szerint az országgyűlési választások után ősszel az ellenzék úgymond korrigál. Úgy tűnik, hogy két évtized után a Fidesz képes lesz megtartani vezető erejét, ami azt is jelenti, hogy mivel mellette három kis párt lesz – még akkor is, ha középpárti eredményeket érnek el –, a politikai erőtér három teljesen különböző, vagyis egymás irányába teljesen szövetségképtelen ellenzéki pártnak ad majd helyet. Ebből adódóan nagy eséllyel megnyílik a lehetőség arra, hogy a Fidesz hegemón párt legyen a magyar pártpalettán. Az ellenzék szempontjából az a kérdés, hogyan tud megerősödni annak érdekében, hogy ne engedjék létrejönni ezt a struktúrát.