MIÉP Ifjúsági Tagozat - Hivatalos oldal

 

Regisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom


A MIÉP programja
Párttörténet
Szervezetek
Elnök
Elnökség
Örökös elnök
Képviselőink
Képtár
Filmtár
Ifjúsági Tagozat
Tagfelvétel
Hírek
Választás 2014

     

 
Facebook oldalunk



Kattintson a képre!

 
Honlapjaink

 

MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEMIÉP B-A-Z MEGYE

 
Hírek
Hírek : Hazánk határozatban fejezte ki aggályait a feszület tiltása miatt

Hazánk határozatban fejezte ki aggályait a feszület tiltása miatt

mno.hu  2010.07.02. 22:32

MNO - BL
Határozatban fejezte ki aggályait a magyar kormány az Emberi Jogok Európai Bíróságának (ECHR) az olaszországi állami iskolákkal kapcsolatos, feszülettilalomra vonatkozó ítéletével kapcsolatban. A kormány kinyilvánítja az Apostoli Szentszékkel és Olaszországgal, valamint minden olyan állammal való szolidaritását, amely sérelmezi az európai emberi jogi bíróság vonatkozó határozatát.


A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes által szignált dokumentum szerint a kormány az Európai Tanács alapokmányának, valamint az 1950-es emberi jogok európai egyezményének a szabadságjogok, a vallási hagyományok többszólamúságának és Európa népei érzelmeinek tiszteletben tartására vonatkozó elveire figyelemmel aggodalommal értesült az Emberi Jogok Európai Bíróságának azon döntéséről, amely megkérdőjelezte Olaszország jogát arra, hogy az állami iskolákban keresztet helyezzen el.

Az olasz állam szerves része a kereszt


A kormány erre tekintettel megállapítja, hogy az olasz állami iskolákban elhelyezett feszület vallási jelentőségén túlmutatóan az olasz állam kultúrájának és identitásának is szerves részét képezi, ezt az ország polgárainak túlnyomó része tiszteletben tartja, a szülők iskolaválasztásánál is ezek a szempontok érvényesülnek. A kabinet álláspontja szerint ezeket a szempontokat az Emberi Jogok Európai Bíróságának elsőfokú ítélete nem vette kellőképpen figyelembe.

A magyar kormány egyetért az Apostoli Szentszék, illetve több európai állam (így Ausztria, Horvátország, Grúzia, Írország, Macedónia, Montenegró, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna) azon álláspontjával, mely szerint kulturális és vallási szimbólumok kihelyezése nem korlátozódik egy államra vagy kontinensre. Ez a jelenség nem az állam hitvalló szándékából származik, és Európában felöleli valamennyi hit vallásszabadsága és a polgárok véleménykülönbözőségre tekintet nélküli egyenlősége elvének tiszteletét, garantálja a legszélesebb oktatási pluralizmust a közoktatási intézményekben – rögzíti a határozat.

A kereszt szimbóluma a kabinet álláspontja szerint feleleveníti azon vallási és kulturális tradíciókat, amelyeket az európai konvenciók és egyezmények is megerősítenek, többek között az Európai Tanács alapokmányában és az 1950-es emberi jogok európai egyezményében, hogy biztosítsa egy olyan Európa fejlődését, amely tiszteletben tartja a szabadságjogokat, a vallási hagyományok többszólamúságát és népeinek érzelmeit.

Hazánk szolidáris


A kormány kinyilvánítja az Apostoli Szentszékkel és Olaszországgal, valamint minden olyan állammal való szolidaritást, amely sérelmezi az európai emberi jogi bíróság vonatkozó határozatát. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Magyarország is csatlakozik azon országokhoz, amelyek kiálltak Olaszország mellett a feszületek iskolai elhelyezése ügyében tavaly hozott strasbourgi bírósági döntés kapcsán.

Az Európa Tanács égisze alatt működő, strasbourgi székhelyű bíróság tavaly november 3-án elmarasztalta Olaszországot, és megállapította, hogy az iskolában elhelyezett kereszt sérti egyfelől a szülők jogát ahhoz, hogy saját lelkiismeretük szerinti nevelést biztosítsanak gyermekeiknek, másfelől az iskolások vallásszabadsághoz fűződő jogát. Olaszország a bírósági tiltás megváltoztatását kérelmezte.

Az emberi jogi bíróság döntése hatalmas vihart kavart az olasz közvéleményben, s ha jogerőssé válik, precedensként szolgálhat az Európa Tanács 47 országában. Az ECHR immár végleges, kényszerítő erejű ítélete néhány hónapon belül várható. A tiltás jogerőre emelkedésétől tartva több ország csatlakozott különböző formában az olasz kérelemhez, amelyben a korábbi bírósági tiltás megváltoztatását kérik.

Az ügy a 2001–2002-es tanévre nyúlik vissza. A felperes Solie Lautsi olasz állampolgárságú nő, Abano Terme-i lakos volt, akinek akkor 11, illetve 13 éves két gyermeke a helyi általános iskolába járt, ahol minden osztályterem falán feszület volt elhelyezve. Lautsi szerint ez sértette az állam és az egyház szétválasztásának az elvét, ezért panaszt tett az iskolánál. Panaszát elutasították, de ő végigjárta az összes olaszországi jogorvoslati lehetőséget, ami előfeltétele volt annak, hogy Strasbourghoz fordulhasson.

(MTI)

 
Keresztény és magyar


 
Képviselőjelöltjeink

Budapest
12. OEVK: Dr. Oláh Lajos

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
4. OEVK: Soltész Imre István
7. OEVK: Vass József

Csongrád megye
4. OEVK: Tóth Ernő

Győr-Moson-Sopron megye
3. OEVK: Fodor Zoltánné

Hajdú-Bihar megye
2. OEVK: Dr. Nagy Attila

Nógrád megye
1. OEVK: Kürti István

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

1. OEVK: Kádár János
2. OEVK: Nagy Tibor Barnabás
3. OEVK: Kulcsár Mária
4. OEVK: Jenei Ferenc
5. OEVK: Balogh Pál
6. OEVK: Fekete Edit Klára

Vas megye
2. OEVK: Danka Lajos

 

 

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!