Hírek : Emlékeztetőül, hogy mi is a "Jobbik" |
Emlékeztetőül, hogy mi is a "Jobbik"
Függetlenség 2010.06.17. 18:49
1.Somlyai Szilárd a Jobbik keszthelyi szervezetének elnöke, korábban a Magyar Gárda tagja volt. A már feloszlatott szervezet keszthelyi irodájának megnyitására ő invitálta az érdeklődőket, gárdistaként. A szervezet honlapján tavaly júliusban ő üdvözölte a mozgalom újjászületését. A férfi cégének honlapja szerint banki kapcsolatokkal rendelkezve évek óta foglalkozik ingatlanforgalmazással, hitelközvetítéssel, pénzügyi tanácsadással és vagyonértékeléssel. Csalás bűntette miatt jelenleg bűnsegédként folyik ellene eljárás. Csütörtökön zalaegerszegi bíróság folyosóján megjelent a másik gyanúsított, a zalaszentgróti K. András népes, a szemlélőben roma nemzetiséghez tartozónak tűnő családja is.
6. Nyikos László, a Jobbik pénzügyminiszter-jelöltje MSZMP-tagként a mai APEH jogelődjének, az Ellenőrzési Főigazgatóságnak is helyettese vezetője volt. 1989 őszén kérték fel, hogy vállalja el a számvevőszék alelnökségét. Itt 2002-ig dolgozott. Vajon milyen jelentéseket írt a Bokros-csomag idején?
Megjegyzés:
Nyikos "urat" a mai Kibeszélőben(2010.június 17.) Kubinyi Tamás is megemlítette, s elítélte a képmutató "Jobbikot", amely ugyan megszabadulna a volt MSZMP-s emberektől, miközben vezetőségében is van volt MSZMP-s, lásd Nyikos "urat", vagy mondjuk inkább Nyikos "elvtársnak"?!
1.Somlyai Szilárd a Jobbik keszthelyi szervezetének elnöke, korábban a Magyar Gárda tagja volt. A már feloszlatott szervezet keszthelyi irodájának megnyitására ő invitálta az érdeklődőket, gárdistaként. A szervezet honlapján tavaly júliusban ő üdvözölte a mozgalom újjászületését. A férfi cégének honlapja szerint banki kapcsolatokkal rendelkezve évek óta foglalkozik ingatlanforgalmazással, hitelközvetítéssel, pénzügyi tanácsadással és vagyonértékeléssel. Csalás bűntette miatt jelenleg bűnsegédként folyik ellene eljárás. Csütörtökön zalaegerszegi bíróság folyosóján megjelent a másik gyanúsított, a zalaszentgróti K. András népes, a szemlélőben roma nemzetiséghez tartozónak tűnő családja is.
2. Csíkhelyi Levente, a Magyar Gárda Pest megyei kapitánya elég komolyan bántalmazta a feleségét, az irat szerint a hölgy törött orrcsonttal, bal arcfelén duzzanattal sétált be a XVI. kerületi önkormányzat Szakorvosi Rendelőjébe 3 évvel ezelőtt.
3.Gombos Tibor, a Jobbik vámospércsi szervezetének elnökségi tagja 19 évet ült emberölés miatt. A bíróság azért ítélte el, mert megölte a feleségét, s azáltal biztosítási csalást is elkövetett. Gombos csak akkor hagyta el a pártot, mikor már a sajtó mindezt kiderítette.
4. Faragó Tamás gyöngyösi kampányfőnök korábban Vezér Tomi néven vált ismertté a vezér 1 Bt. és a TEXAS- GAME Kft. tulajdonosa. Utóbbi szerencsejátékkal foglalkozik, Gyöngyösön kaszinót üzemeltet.
5. Osváth László ny. rendőr ezredes, a párt szakértője a Jobbik által a 2006-os oszlatásokért leginkább kritizált REBISZ vezetője volt a Medgyessy- és Gyurcsány- kormányok alatt 2006-ig.
6. Nyikos László, a Jobbik pénzügyminiszter-jelöltje MSZMP-tagként a mai APEH jogelődjének, az Ellenőrzési Főigazgatóságnak is helyettese vezetője volt. 1989 őszén kérték fel, hogy vállalja el a számvevőszék alelnökségét. Itt 2002-ig dolgozott. Vajon milyen jelentéseket írt a Bokros-csomag idején?
7. Király András, szóvivő, Kanadában különböző nemzetiségű, és bőrszínű homoszexuális és transzvesztita emberekkel fényképezkedett a tengerentúli Meleg Büszkeség Napján. Ahogy kiderült az eset, lemondott.
8. Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének vezetője a világhálóra került fotókon erősen ittas állapotban múlatja az időt, totál részegen fetreng, szexuális segédeszközökkel játszadozik.
9. MSZMP-tag volt a Jobbik Pest megyei elnöke, ceglédi képviselőjelöltje. Korondi Miklós alapszervezeti titkár volt az egykori állampártban a MÁV-nál.
10. Ugyancsak MSZMP-tag volt Tián József nyugállományú ezredes, a Jobbik honvédelmi kabinetjének vezetője.
11.Snedier Tamás alelnök, képviselőjelölt szüleitől lenyúlt 8.5 millió forintot, s mikor ők ezt számon kérték tőle, gondnokság alá akarta helyeztetni őket.
http://www.miep.hu/fuggetlenseg/2010/marcius/26/21.htm
|