Hírek : Megjelent a Havi Magyar Fórum júniusi száma! |
Megjelent a Havi Magyar Fórum júniusi száma!
Magyar Fórum 2010.06.16. 10:08
Csurka István: Áldozat - Sorskérdésünk sorsa (45.)
Dr. Horváth László: Jézus az emberiségé
A tartalomból:
Csurka István: Áldozat - Sorskérdésünk sorsa (45.)
Az „Új Nemzedék” 1913-as indulása óta élesen szemben állt mindennel, amiben a magyarság megrövidítését látta, kíméletlenül ostorozta a pesti zsidóságot, annak irodalmát, színházát és a Kiegyezés koráról, voltaképpen Tisza liberális politikájáról sem volt soha egyetlen jó szava sem. Tulajdonképpen a Kéri Pál-féle betiltás miatt tudtak most, mintegy szabadságoltatva útra indulni, körülnézni az országban – talán utoljára –, de csak véletlenül találkoztak össze Aradon, ahová a Károlyi Gyula ellenforradalmi kormánya iránti kíváncsiság vonzotta össze őket. Ott határozták el ezt a geszti kirándulást, amellyel, úgy érezték, minden vele való vitájuk ellenére tartoztak gróf Tisza Istvánnak. A politikusnak elnézőbb megértője közülük Lendvai volt. Az a kifejlesztés alatt álló faji szolidaritás, amelynek az „Új Nemzedék” hamar a szószólója lett, védte Tiszát Jásziék támadásaitól, de a saját hibáitól nem. Örökölt, de már idejétmúlt liberalizmusát és a nagytőkével való összedolgozását számonkérték rajta, ugyanúgy, mint a náluk még elszántabban zsidóellenes „Cél” is. A Kéri-Weltner féle magyarellenességet mindketten felismerték, s a legtöbb megnyilatkozásukban Ady Endre álláspontját visszhangozták, természetesen Tisza Ady ellenszenvével, tartózkodásával szemben is. De Tisza kétségtelen nagyságát, s roppant jelenőségét, emberi becsületességét mindketten elismerték. S amellett Geszt környékén mindegyikük számon tartott egy- egy birtokos családot, kúriával, ahol még ezekben a viharos időkben is eltölthettek egy-két napot. Így alakult ki közös útjuk.
Horváth Lajos: A szlovák alkotmány előszaváról
„Mi, a szlovák Nemzet,”
Három dolgot kell megvizsgálnunk ennek a rövid mondatrésznek a kapcsán. A mi tudatot, a nemzettudatot és a szlovák népnevet. Ezek a tényezők természetesen egymásba fonódva jelentkeznek és vizsgálhatók.
A középkorban Tótország a Dráva-Száva közén terült el /Szlavónia/, I. Ferenc József, az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodójának /1848-1916/ címei között szerepelt a Tótország királya megjelölés. Ezt azért kell megemlíteni, mert egyes vélemények szerint a tótok a Dráva-Száva közéről és környékéről vándoroltak fel a Felvidékre a XIV. századtól fogva. Más vélemények szerint a cseh és morva területekről húzódtak kelet felé a gyéren lakott Felvidékre a középkorban.
Mi tudatuk, ha volt a középkorban, akkor „tót” tudat lehetett. A tót megnevezésnek nem volt pejoratív értelme még a XIX. század első két harmadában sem. Mikszáth Kálmán A tót atyafiak c. könyve 1881-ben jelent meg először. Mint tudjuk egy írásmű címének megválasztása már önmagában szimpátiát kíván kelteni beltartalma iránt. Mikszáth korában még jól csengett a tót népnév, különösen ha atyafiaknak tekintettük őket.
Akkor hogyan kerül a tótok alkotmányának első sorába a szlovák nemzet megnevezés?!
Fekete Antal: Az új osztrák közgazdasági iskola jellemzése
Unger László: A világméretű monetáris válság felelősei
Újraolvasó rovatunkban
Misztótfalusi Kis Miklós maga mentsége (1698)
Füst Milán: A magyarokhoz (1930)
Márai Sándor: Az árva
Múltfaggató rovatunkban
Dr. Horváth László: Jézus az emberiségé
Farkas Gyula: A zsidóság
Keresse a Havi Magyar Fórumot minden hónap közepén az újságárusoknál!
Vagy fizessen rá elő!
http://www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3407:megjelent-a-havi-magyar-forum-juniusi-szama&catid=41:hirek&Itemid=63
|