Hírek : Behódoltak a vizionáló Gyurcsánynak |
Behódoltak a vizionáló Gyurcsánynak
LR, Magyar Hírlap 2010.06.08. 23:20
Szanyi Tibor: A fővárosi szocialistákat jobbára a közös mutyi tartja össze
Megjegyzés: Sz. T. képétől megkíméljük a kedves olvasókat.
Szanyi Tibor lesújtó képet ad pártja helyzetéről az MSZP vezetésének írt tegnapi levelében. A politikus kijelenti, a választók csúfosan megverték a pártot, kiebrudalva ezzel a szocialistákat a kormányzásból. Véleménye szerint Medgyessy Péter komolyan vette feladatát, ám amikor már konszolidálódott a párton belüli helyzet, útilaput kapott, és a párt behódolt Gyurcsány Ferencnek, aki írt, mondott, ígért és vizionált égen-földön mindent meg mindennek az ellenkezőjét. Szanyi az őszödi beszédhez fűződően elmondja: „Nem igazságbeszéd volt, hanem egy durva monológ arról, hogy el…” A politikus szerint ezután sem a gondok megoldásával törődött a párt, hanem azzal, hogy a néhány ezer fős balliberális értelmiség mellette legyen, a kommunikációs lakájok pedig jókat mondjanak, ha másért nem, hát pénzért, a funkcionáriusokról. Emiatt 2006-ban elbukták az önkormányzati választásokat. A pénzhiány miatt megjelent az elegánsan konvergenciaprogramnak nevezett neoliberális terápia, amelynek hatásait csak tetézte a nemzetközi gazdasági recesszió.
A pártvezetéssel szemben Szanyi Bajnai Gordont elhivatottnak aposztrofálja. A fővárosi szocialistákról kijelenti, semmilyen elvi körülmény, hanem jobbára csak a közös mutyi élményanyaga tartja őket össze. A legutóbbi választási vereséget elemezve kijelenti: a pártvezetőknek a választási bukás után és jelenleg sem a párt talpra állítása a legfontosabb, hanem a megmaradt pozíciók megszerzése. Szanyi megújulást sürget, valamint ajánlja, hogy szabaduljanak meg azoktól, akik hosszú ideje jobbára csak a párton belül győztek, lakossági megmérettetéseken pedig csúfosan megbuktak.
LR
Kép:
|