Hírek : Kisantantot szerveznek a szlovákok |
Kisantantot szerveznek a szlovákok
Kocur László, Magyar Hírlap 2010.06.02. 17:59
Ján Slota ötlete pillanatok alatt szimpatizánsokat szerzett magának Szlovákiában. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke jelezte, pénteken, június 4-én Trianon-emlékművet állít fel Komáromban.
Megjegyzés: Slota! Bármit is szövegelsz, akkor is senkik vagytok, s nincs hazátok!
Az eseményen Robert Fico miniszterelnök is részt vesz. „Meg akarjuk mutatni a magyar nemzetnek, hol a trianoni határ” – mondta a szélsőséges politikus. Slota szerint az emlékművön csak történelmi tények lesznek rögzítve. Slota örömét fejezte ki a trianoni békeszerződés miatt, mert az esélyt adott más nemzeteknek, hogy kitörjenek a magyar fennhatóság alól. A magyarellenes kirohanásairól hírhedt politikus élesen bírálta a magyar parlament által elfogadott, a nemzeti összetartozás napjáról szóló törvényt. Véleménye szerint ennek célja a történelmi Magyarország feltámasztása.
A szlovák kormányfő szerint a nemzeti összetartozás napjáról hétfőn elfogadott magyar jogszabály óriási feszültséget kelt a közép-európai térségben. „Ezzel kapcsolatban a kormány tájékoztatni fogja az összes hatalmat, amely a trianoni békeszerződés aláírásakor jelen volt. Határozottan elutasítjuk az ilyen konstrukciókat, ez a törvény sem a magyaroknak, sem a Közép-Európában élőknek nem hoz semmi pozitívumot” – mondta Robert Fico.
Fico jelezte, más közjogi méltóságok kíséretében részt vesz a komáromi Trianon-emlékmű felavatásán. „Csak arról van szó, hogy ha a magyar parlament mondott valamit Trianonról, ami nem európai, akkor mi is szeretnénk elmondani, hogy ez egy olyan döntés volt, amelynek volt történelmi alapja, s ez a második világháború utáni európai berendezkedés egyik alapja” – mondta.
Nemzetközi hírű magyar tudósokat és művészeket mutat be az a fotókiállítás, amely A trianoni múlttól a schengeni jövőig alcímmel nyílt meg Brüsszelben, az Európai Parlament épületében. A megnyitón az EP néppárti frakcióját vezető Joseph Daul rámutatott: olyan emberekről van szó, akik személyiségükben előfutárai voltak annak, ami az egységes Európa építésével ma zajlik a kontinensen. A kiállítást szervező Gál Kinga EP-képviselő (Fidesz) kifejtette: Trianon örökségének kezelésére egyebek melett a 25 éve aláírt schengeni szerződés révén új, európai dimenzió keretében nyílik lehetőség.
Kocur László
|