MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYE

Az elmúlt két évtizedben megtanulhattuk, hogy kevés dolgot kell jobban tisztelni és félni, mint a nemzetközi hitelminősítő intézeteket. Ha ugyanis ezek a nagy becsben álló intézmények összevonják szemöldöküket, akkor bizony annak igen súlyos következményei lehetnek. Egy ország, egy nagyvállalat vagy éppen bank akár dollármilliárdokat veszíthet azzal, hogy megbízhatóságát, hitelképességének besorolását lerontják, és ezt közhírré teszik. És mivel mostanában éppen ezt próbálják tenni a Magyarország nevű lokalitással is, ezért érdemes lenne kicsit közelebbről szemügyre venni ezeket a rettegve tisztelt globális intézményeket.

Mielőtt azonban erre rátérnénk... Amikor hitelről beszélünk, akkor ez a hétköznapi nyelvben a leganyagibb dolgot, a pénzt jelenti, vagyis pénzt kaptunk vagy adtunk hitelre. Pedig nem nehéz észrevenni, hogy a hitel szó töve a hit. Akkor hogy is van ez? A világ leganyagibb jelensége, a pénz, a világ legszellemibb jelenségére, a hitre épül? Igen, pontosan erről van szó! Nem szoktuk végiggondolni, pedig a pénz – és különösen annak hitelezése – kizárólag úgy és addig létezhet, ahogy és ameddig az emberi közösség hisz benne! Miben kell hinni mindenkinek a pénzzel kapcsolatban? Amikor nehéz munkánkért bért kapunk, ez a bér színes papírfecniket jelent, ráadásul még ezek is csak egy jelképes műanyaglemez (bankkártya) segítségével varázsolhatók elő. Lássuk be, nagy és erős hit kell ahhoz, hogy bízzunk benne: ezekért a kemény munkánk ellenértékét jelképező színes papírfecnikért majd értékes árukat és szolgáltatásokat kapunk. De óriási hit és bátorság jellemzi a pénztáros kisasszonyt is, amikor valóban értékes árut ad e fecnikért. Ezt az „anyagias” játékot (kettős halálugrást!) kizárólag a hit tartja össze. A világ nagy pénzügyi összeomlásai így logikusan mindig akkor következtek be, amikor ez a hit megrendült.

A hitelminősítő intézetek tehát, látszólag legalábbis, a hit, a bizalom finom szeizmográfjaiként jelzik, hogy a tágabb emberi közösségek éppen mennyire hiszik el, hogy az adott ország vagy vállalat képes lesz az általa felvett hitelt törleszteni, és egyszer talán vissza is fizetni. Mivel ez a szerep iszonyú felelősséget jelent, először is azt kellene megvizsgálnunk, hogy vajon ki és milyen módon hatalmazta fel ezeket az intézményeket erre, és ami még ennél is fontosabb: ki ellenőrzi az ellenőröket? És ez itt a bökkenő! A világunkat uraló globális hatalmi rendszer, a „birodalom” ugyanis saját létezését is tagadja, ösz­szeesküvés-elméletnek, gyűlöletbeszédnek állít be minden olyan feltételezést, amely mindössze a nyilvánvaló tényeket szeretné bemutatni. E birodalom létezését a magyar társadalom számára az a tény teszi nyilvánvalóvá, hogy a „magyar gazdaságban” megtermelődő tiszta jövedelem több mint kilencven százaléka a „kényszerítő hatalomként” jelen lévő transznacionális óriás vállalatok (főként bankok) kezében összpontosul. Ezt a végzetes és öngerjesztő erőfölényüket aligha tudták volna létrehozni és fenntartani, ha nem létezne a globális birodalmi rendszernek a figyelmeztető-fegyelmező hatalmi intézményrendszere. A Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, a Világkereskedelmi Szervezet és a hitelminősítő intézetek és a nagy könyvvizsgáló cégek éppen ezt a feladatot vállalták. Az a dolguk, hogy a rendelkezésükre álló eszköztár segítségével világossá tegyék minden lokalitás uralmi struktúrái számára, hogy csak akkor kapnak jó minősítést, ha engedelmesen működtetik a rájuk szerelt erőforrás-szivattyúkat, és kellőképpen féken tartják a kifosztásuk nyomán mindig lázadozni kész bennszülötteket. A hitelminősítők tehát lényegében a „verőlegények” szerepét játsszák el. Ha az adott lokalitásért felelősséget érző elitek vonakodnának teljesíteni az IMF diktátumait, akkor „rendeznek egy kis műsort”, hogy meggyőzőbb legyen a produkció.

Az utóbbi évek globális válságörvénylései azonban igen intenzív tanulási folyamatot jelentettek a világ lokalitásai számára. Kiderült, hogy az IMF által rájuk kényszerített stratégiák nemcsak, hogy nem oldják meg a súlyos társadalmi-gazdasági problémákat, hanem tovább is mélyítik a válságot. Kiderült, hogy a nagy auditáló cégek, amelyek a világ legnagyobb vállalatainak, bankjainak az üzleti könyveit ellenőrzik, nemcsak, hogy nem mutatták ki a súlyos hiányosságokat vagy milliárd dolláros csalásokat, hanem cinkos módon együtt is működtek ezekben a globalo-gazemberségekben. És végül kiderült a hitelminősítő intézetekről, hogy nemcsak hogy nem voltak képesek idejében jelezni egy-egy bankóriás csődközeli helyzetét, hanem még az összeomlás előtti pillanatokban is csalárd módon tartották fenn a többség számára iszonyú pusztítással járó hamis látszatot.

Talán nem meglepő, hogy ezek után egyre többen tesznek fel nagyon illetlen és „politikailag egyáltalán nem korrekt” kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy akkor kik is viszik és milyen irányba a világot. A globális hatalmi masinéria figyelmeztető-fegyelmező hatalmi erőszakot gyakorló intézményei alól tehát kicsúszni látszik az eddig megkérdőjelezhetetlenül méltóságteljes legitimációs talapzat. A világ látja, hogy a globalitás „királya meztelen”, ugyanúgy, mint minden eddigi gátlástalan, pusztító erőkre épülő birodalomé.