MIÉP Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYE

Most látszik csak igazán, hogy a Gyurcsány-Bajnai-tandem nemhogy az országot, de még egy kiállítási pavilont sem tudott tartalommal megtölteni. Nem ismétlem el Pindroch kolléga írásának állításait, legyen elég a megdöbbentő végösszeg: a szocialista kormányzat 3,2 milliárd forintot tapsolt el a sanghaji világkiállítás magyar megjelenésére, amiből a házigazda kínaiak – fájdalom – szinte semmit nem vettek észre, mert alig-alig látogatták a pavilont.

Ebben a beruházásban minden sokba került. A Székely Himnusztól kiütést kapó Dessewffy Tibor például egy húszmillió (!) forintos reklámfilmben bölcselkedett, és szokás szerint a haveri kör markolta fel a százmilliókat. Cserébe viszont kerítettek egy ócska, igénytelen épületet, benne mindenféle baromsággal, tologatható kis gömböccel meg villogó olimpiai karikával, mintha éppen mi rendeznénk a világ következő sportünnepét. Miután a 3,2 milliárdból a Magyar Hírlap utaztatására már nem futotta, azúttal kihagytuk az expót. Szerencsére nem maradtunk helyszíni leírás nélkül: nyilatkozott a Magyar Fórumnak egy Sanghajban tanuló magyar egyetemista, akit szégyen mardosott, amíg lézengő kínaiak társaságában bekukkantott Gyurcsányék pavilonjába:

„Amikor megérkeztem a »C« kerületbe, azaz az európai országok területére, kerestem nemzeti lobogónkat, de nem találtam. Kínában kiemelt szerepe van a nemzeti lobogónak, hiszen az iskolákban minden hétfő reggel felhúzzák a zászlót a himnusz eléneklése közben. Végül észrevettem egy kockaépületet – ami a budapesti Corvin áruház kicsinyített mására emlékeztetett – bal oldalán a piros »Hungary« felirattal. Közelebb érve láttam csak, hogy a jobboldalon a homlokzaton van még három vékonyka piros-fehér-zöld csík. (…) Belépve az épületbe, senki sem fogadta a látogatókat, pedig szívesen megnéztem volna egy népviseletbe öltözött magyar leányzót. (…) Nem találtam hazámra, kerestem egy Európa-térképet, rajta kiemelve Magyarországot, kerestem egy országismertetőt, de sehol semmi, így hát továbbhaladtam. Megvillant egy kis vitrin üvege, odaléptem, hogy megcsodáljam a kiállított magyar borokat, az Unicumot, a magyar barackpálinkát, a herendi porcelánokat, a magyaros hímzésű asztalterítőket, néhány füzér paprikát, azaz a hungarikumokat… de sajnos a vitrint üresen találtam! Pedig milyen jól mutatott volna benne a kínai nyelvre lefordított János vitéz és az Egri csillagok, akár árusítani is lehetett volna ezeket. És ha még bor- és pálinkakóstoló is lett volna… ne feledjük, Magyarország »Harmónia, krea­tivitás, vendégszeretet« szlogennel jelenik meg itt, állítólag.”

Ha jobban belegondolunk, valami azért mégiscsak maradt a veretes jelmondatból. Gyurcsányék harmonikusan és kreatívan ellopták a 3,2 milliárd jelentős részét. Ez teljesen biztos, mint ahogyan az is, hogy az expóra fordított összeg nagy része baráti cégvezetőknél landolt, ki sem jutott az országból. Az ország kínai expóra küldött százmilliói kopasz vagy éppen fehérgalléros tahók, építőiparban bűnöző, lumpen munkakerülők, külkereskedőnek és kommunikációs gurunak álcázott jóelvtársak nokiás dobozaiban pihent meg.

A balsikerű expókaland fő tanulsága, hogy Gyurcsány, Dessewffy és a többi politikai celeb nem a valóságban él. Ők csak a virtuális Magyarországot ismerik, annak torz, statisztikákból rájuk vicsorgó változatát. Persze, hogy nagyjából annyira érzik jól magukat körünkben, mint egy kínai a sanghaji magyar pavilonban. Mentségükre legyen mondva, hogy a dolgozószobák mélyéről, a rabolt Szemlőhegy utcai villából, a nagy szolgálati autókból a valódi Magyarország valóban nem látszik.

Mondjon valaki az elmúlt nyolc évből csak egyetlen nagyobb beruházást, az országnak dicsőséget hozó impozáns külföldi vagy akár belföldi megjelenést, egy közművelődést szolgáló új közintézményt, és megadom magam. Ilyet azonban senki nem tud mondani, mert nincs.

Hiszen ezek még az augusztus 20-i tűzijátékkal is a nép közé lőttek… Nekünk meg maradt a közös szégyen és a gombóc a torkunkban.

De jó, hogy vége van.